4p

A korábbi nagyon alacsony szintről elmozdultak a kamatok, felmerül a kérdés, mi ilyenkor a legjobb stratégia.

Nemrég az mfor.hu is beszámolt róla: júniusban több bank is hozzányúlt nem csak a változó, de már a rögzített kamatozású jelzáloghitelek kamatihoz, ami több ezer forintos drágulást is jelenthet a törlesztőrészletben, ha éppen most váltottunk kamatperiódust. A szakértők szerint a jövőben tovább emelkedhetnek a hitelkamatok, azt azonban még nem kell kijelenteni, hogy érdemes azonnal a bankba rohanni: bőven találhatunk még ugyanis igen kedvező kamatozással hiteltermékeket nem csak a jelzálog-, de a személyi hitelek területén is. A Bank360 hitelkalkulátorával megnéztük, melyek a legjobb ajánlatok most a piacon.

Személyi kölcsönök: ha éppen nagyobb, akár 10 millió forintos hitelre van szükségünk, a legtöbb esetben személyi kölcsön jöhet szóba. Egyszerűen igényelhető, akár már pár órán belül a számlánkon lehet, és nincs szükség se fedezetre, sem önerőre, csak rendszeres havi jövedelemre. A személyi kölcsönök ma már jellemzően szabad felhasználásúak, azaz bármire elkölthetjük a hitelösszeget, a kamatozásuk pedig végig fix, azaz kiszámítható, hogy mennyit kell havonta fizetnünk törlesztésre.
3 000 000 forintos hitelösszegre és 5 éves futamidőre kalkuláltunk: ha a fizetésünk elég magas (nettó 250 000 forint felett), akár már 6,9 százalékos THM-mel is elérhető a Cofidis Fapados kölcsöne, aminek havi 58 967 forint a törlesztőrészlete. Nagy ugrással jön a Cetelem Saját Ritmus személyi kölcsöne 9,27 százalékos THM-mel, szintén rögzített kamatokkal, a törlesztő 62 130 forint. A harmadik legjobb ajánlat júliusban a K&H személyi kölcsöne 10,26 százalékos THM-mel és 62 991 forintos törlesztővel.

Ahogy az látható, a kamatemelés egyelőre nem igazán érinti a személyi kölcsönöket, hiszen a korábbi évek 18-20 százalékos hiteldíjmutatóihoz képest most nagyon olcsón, 7 százalék alatt is kölcsönhöz juthatunk, ha külső finanszírozást keresünk terveinkhez.

Jelzáloghitel: ahogy azt jeleztük fentebb, más a helyzet a lakásvásárlásra szánt hiteleknél. A kamatok megpiszkálásával az, aki júliusban tervez hitelt felvenni, akár félmillió forinttal is többet kénytelen fizetni egy hosszú, például 20 éves futamidőre felvett kölcsönnél, mintha tette volna ezt egy hónappal korábban. A kalkulátor eredményei alapján azonban még messze nem beszélhetünk drága lakáskölcsönökről, ami viszont biztos, hogy a rögzített kamatozású hitelekkel – bár drágábbak a 3, 6, vagy éppen 12 hónapos kamatperiódussal ellátott kölcsönöknél – hosszú távon is biztonságban érezhetjük magunkat, ráadásul az elkövetkezendő évekhez képest várhatóan igen kedvező kamatszinten rögzíthetjük a kölcsönünket.

Nézzünk ajánlatot 15 millió forintra nettó 250 000 forintos fizetés felett és 20 éves futamidőre. A kamatkedvezményekért vállaljuk, hogy a bankhoz érkeztetjük a jövedelmünket, és mivel biztonságra törekszünk, végig fixáljuk a hitelkamatot. Két ajánlat kínál így igazán kedvező kondíciókat: A K&H 5,87 százalékos THM-mel, havi 103 947 forintos törlesztőrészlettel, és az OTP Bank 8,50 százalékos THM-mel, 125 557 forintos törlesztővel. A teljes visszafizetendő összegek között igen nagy, több mint 5 millió forintos különbség van – ebből is látszik, hogy a döntés előtt érdemes átfutni egy kalkulátorral az ajánlatokon.

De nézzük, mi a helyzet, ha egy fokkal jobban igazodunk a fővárosi lakásárakhoz és 20 millió forintot vennénk fel, és bevállaljuk a magas törlesztőt is, így 15 éves futamidőt vállalunk: ebben az esetben is a K&H-nál találjuk a legjobb ajánlatot a Bank360 összehasonlítása szerint, 5,14 százalékos THM és 157 015 forintos törlesztő vár minket a banknál. A második helyre egy piaci kamatozású fogyasztóbarát lakáshitel futott be, az Erste 15 éves futamidőre felvehető hitele: 5,95 százalékos THM és 166 511 forintos törlesztőrészlet érhető el náluk ilyen kondíciók mellett júliusban. A harmadik legkedvezőbb ajánlat a CIB Banké: 6,34 százalékos THM-mel felvehető a kölcsön, amelynek törlesztője 170 443 forint.

Rohanjunk a bankba hitelt felvenni, ha még olcsón akarjuk?
Veres Patrik, a Bank360 szakértője lapunk kérdésére elmondta, az óvatos emelkedés eddig is tapasztalható volt idén a kamatok terén, és nem lesz ez másképp az elkövetkezendő hónapokban sem. Attól azonban óva int, hogy elhamarkodott döntést hozzunk, hiszen például egy jelzáloghitel elég hosszú időre határozhatja meg a pénzügyeinket. Ha egyébként is tervezzük hitel felvételét, érdemes lehet a döntést nem túlságosan elodázni, de a megalapozott lépéshez mindenképp legyünk körültekintők, amelyhez hozzátartozik a teljes hitelkínálat megismerése is, hiszen akár milliós különbségek is lehetnek a hitelajánlatok között.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!