2p

A Matolcsy György-vezette pénzintézet alapítványai sokat költöttek Mészáros Lőrinc emberénél is.

Az Átlátszó kikérte a Magyar Nemzeti Bank alapítványainak friss listáit az 5 millió forint feletti költéseikről. Ezek alapján ismét komoly összegek mentek el berendezési tárgyakra.

Az már korábban is ismert volt, hogy a Pallas Athéné Domus Animae – az alapítvány, amelynek kuratóriumát személyesen Matolcsy György MNB-elnök vezeti – 21,5 millió forintért vásárolt kézi csomózású szőnyegeket az alapítványok Úri utcai ingatlanába, ahol egy doktori iskola üzemel majd. Az viszont újdonság, hogy a szőnyeg-költések itt nem álltak meg, illetve volt egy ennél is nagyobb - igaz, nem szőnyeg - megrendelés is:

  • 2018 februárjában 16,7 millió forintért rendeltek még szőnyegeket, a két vásárlás végösszege így már 38 millió forint
  • 2018 januárjában pedig egy Pallas Athéné szobrot is rendeltek 63,5 millió forintért egy másik ingatlanukba, a Lónyay villába,
  • ahová bútorokat is terveztetnek 34,5 millió forintért. 

Az alapítványok sok pénzt költenek a Provital Zrt.-nél, mely cég tulajdonosa Kadosa Adorján, akit Mészáros Lőrinc embereként tartanak számon.

  • a Provitalt a PADA januárban két szerződéssel bízta meg, összesen 128 millió forintért. Mindkét szerződés keretszerződés, és közbeszerzési tanácsadásról szól.
  • a PAIGEO pedig 2018 februárjában bízta meg a vállalkozást 45 millió forintért, ugyancsak közbeszerzési tanácsadással.

Így már 173 millió forint ment Kadosa cégének az MNB alapítványoktól.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!