4p

A sikeres tesztidőszak után kibővíti sajátmárkás termékeinek skáláját hazánkban a francia áruházlánc.

A jelenlegi 300-ról év végéig 800-ra kívánja növelni sajátmárkás termékeinek számát az Auchan hazai áruházaiban, hangzott el a vállalat csütörtöki sajtótájékoztatóján. A francia hipermarketlánc azután döntött termékskálája kiszélesítése mellett, hogy a három hónapos tesztidőszak sikeresnek bizonyult: a sajátmárkás áruk forgalma nagyon megközelítette az adott kategóriában referenciának vett nagy nemzetközi márkákét.

Szembetűnően olcsóbb akar lenni


A nagy vevői érdeklődés hátterében főleg az áll, hogy - a cég tájékoztatása szerint - ezen termékek árelőnye átlagban húsz százalékra tehető a referenciatermékekkel szemben. "Fontos, hogy a vevő azonnal, optikailag is érzékelje az árkülönbséget" - jegyezte meg ezzel kapcsolatban Rákóczi János, az Auchan sajátmárkás termékek beszerzésével megbízott igazgatója.

Néhány éves távlatban a cég célja, hogy az ilyen típusú áruk számát több ezerre növelje, illetve hogy arányuk - értéküket tekintve - tíz százalék legyes az összes terméken belül, mondta el Jean-Paul Filliat, az Auchan Magyarország Kft. vezérigazgatója.

A cég jelenlévő vezetői szerint az Auchan törekszik arra, hogy a sajátmárkás termékeket magyar partnerekkel gyártassa le. Azonban utaltak arra, hogy első körben import termékekkel mérik fel az igényeket – ha az adott áru beválik, akkor elkezdenek keresni olyan magyar beszállítókat, amelyek azt megfelelő minőségben tudják előállítani.

Rákóczi újságírói kérdésre nem közölt pontos számot arról, hogy a jelenleg forgalomban lévő 300 saját márkás terméknek hány százaléka készül itthon. Annyit árult el, hogy mintegy ötven százalékos arány elérésére törekszenek.  

Az Auchan elsősorban az alapvető élelmiszereket kívánja Magyarországon előállíttatni – Rákóczi példaként említette az Auchan-tejet, amely néhány napon belül kerül majd a boltokba.

Gyártatóként könnyebb az érdekérvényesítés

Az mfor.hu azon kérdésére, mennyire helyezik nyomás alá az alacsony árak a beszállítókat, illetve átlagban mekkora árréssel (a beszerzési és a fogyasztói ár különbözete – a szerk.) dolgozik ezen termékek esetében a cég, Alain Cappannelli országos beszerzési és logisztikai igazgató konkrét számolt nem közölt.

Utalt azonban arra, hogy a sajátmárkás termékek esetében az Auchan gyártatóként lép fel, és így jobban tudja érvényesíttetni saját érdekeit a gyártóval szemben. A nemzetközi márkák esetében viszont hátrányosabb helyzetből indul, és sok esetben kényszerül igen kemény tárgyalásokra a nagy beszállítókkal, hogy a nyereségből minél nagyobb arányban részesedjen.

Példaként megjegyezte: a nemzetközi márkák esetében a 100 forintos fogyasztói árból általában 15 forint a nyereség – ebből a forgalmazó (tehát például az Auchan) három, a gyártó 12 forintot kap. Az Auchan célja természetesen az, hogy ezt az arányt a maga javára változtassa meg.

Hanyatlik a forgalom

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy forgalmi szempontból július-augusztus-szeptember sem hozott javulást, így a vezérigazgató fenntartja nyáron tett kijelentését, miszerint az idei évben feltehetően csökken majd magyarországi árbevételük.

Tapasztalataik szerint a vásárlók egyrészt a praktikus, mindennapi szükségletet kielégítő, másrészt az adott kategóriában legolcsóbb termékeket keresik válság idején. 

Jövőre nem lesz új Auchan

A terjeszkedési tervekkel kapcsolatban elmondta: a krízis és a csökkenő forgalom miatt jövőre nem fognak új áruházat építeni hazánkban. Távlati céljuk, hogy 12 nagy vidéki városban legyenek jelen – ehhez kilenc új áruház építésére lenne szükség.

A hazánkban 1996-ban piacra lépő Auchan pillanatnyilag 12 egységet működtet országszerte, ebből kilencet Budapesten vagy vonzáskörzetében, hármat pedig vidéken, Székesherváron, Kecskeméten és Miskolcon. A Pécsre tervezett áruház építésének megkezdéséről a válság fogyasztásra gyakorolt hatásának függvényében döntenek majd.

Wéber Balázs

Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!