3p

Immár közel a teljes harci arzenált bevetve csapott össze a két nagy kereskedelmi csatorna. A közöttük lévő különbség erősen közelített egymáshoz.

Megmosolyogtató elemzésben ünnepelte minap a szebb napokat látott origo.hu a TV2-t, amely szerintük elsöpörte a konkurenciát. Ha ez a csatornák számára releváns időszakokban és célcsoportokban nem is történt meg, az egyértelműen látszik, hogy a TV2 ellentétben a tavaly őszi totális baklövéssel, ezúttal ütőképes műsorrendet állított fel.

A kora esti időszakban minimális különbség van az RTL Híradója javára, miközben úgy tűnik egyelőre a Tények nézővesztése megállt. A verseny tehát az induláskor szorosnak mondható. A Survivor a nyitáshoz képest hullámzóbban teljesít, ugyanakkor az embert próbáló vetélkedés a csatorna átlagos közönségarányát stabilan hozza. A vele szemben futó Séfek séfe ugyan elmarad az RTL realityjétől azonban eddig elég stabilan teljesített. A gasztroműsor a múlt héten nagyjából a TV2 átlagos közönségarányát hozta.


Korábban - például a Jóban rosszban csúcsidőszakában – ha eddig nem is szakadt el egymástól a két nagy kereskedelmi csatorna, akkor itt megtörtént. Éppen ezért különleges az ami most történik, a TV2 ugyanis egy bő évtized után tudott úgy felépíteni műsorfolyamot, hogy este 8 óra után is még tartja magát hétköznap esténként. Az Áll az alku ugyanis az idézett trendekkel ellentétben nem lefele, hanem éppen ellenkezőleg felhúzza a csatorna közönségarányát. A táskás vetélkedő teljesítménye ugyan hullámzik, a hét második felében kifejezetten jól teljesített, csütörtökön és pénteken is felülmúlta az Éjjel-nappal Budapest közönségarányát.

Az RTL Klub számára az jelenthet megnyugvást, hogy hiába szoros a 18-21.30 közötti időszak, utána – legalábbis a kereskedelmi célcsoportban - továbbra is viszonylag nagy a különbség az ő javukra. A Barátok közt ugyanis simán verte a Drágám add az életed című celebes vetélkedőt, de még a szappanopera utáni sorozatok is nézettebbek voltak.

Azáltal, hogy a hétköznapok szorosabbak lettek, még inkább felértékelődik a hétvége, hiszen ez elbillentheti egyik, vagy másik csatorna irányába a heti átlagot. Ez azonban a 36. héten is az RTL Klub számára sikerült jobban, hiszen a szombaton futott X-Faktor nézettsége meghaladta a vasárnap kezdődött Sztárban sztár számait. A heti ranglistát mind a 18-49-es korcsoportban, mind pedig a teljes lakosságban az X-Faktor vezette. Míg a hétvége első napján a TV2 filmjei csekély érdeklődés mellett kerültek adásba, addig vasárnap a Karib tenger kalózai (RTL Klub) a csatorna átlagától csak kis mértékben maradt el.

Ami a kisebb csatornákat illeti, a fiatalabbak körében a F+ és a Mozi+ tudott több ütőképes műsorral előállni. Az RTL csoporthoz tartozó adó 9 műsorral szerepelt a top 50-ben, míg a Mozi+ öt ilyen programmal büszkélkedhetett.

Feltűnő, hogy az idősebb esetében mennyire mások a preferenciák, hiszen nekik köszönhetően a teljes lakosságot vizsgálva a Duna Tv és az ATV is több műsorral szerepel a rangsorban.

A 36. héten főműsoridőben (19-23 óra között) a 18-49-es korcsoportban, az RTL Klub hat estét nyert meg, a képernyők előtt ülők 16,6 százaléka követte a csatorna műsorait. A Sztárban sztárnak köszönhetően újabb lépést tett felfelé a TV2-nél (13,2% SHR). Az RTL erősebb kábelcsatornája a F+ lett (5,1% SHR) volt, míg a Cool (3,5% SHR) továbbra sem tud visszatalálni a korábban elért szintre. A középmezőnyben a Viasat3 (2,6% SHR) minimálisan javított, míg a Duna TV (1,7% SHR) kissé visszacsúszott.

KB

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!