1p

A BP olajipari óriás által elkészített végső számla szerint 61,6 milliárd dollárba került a cégnek a Mexikói-öbölben 2010-ben bekövetkezett olajszennyezés és következményeinek felszámolása. A BP most először közölt mindenre kiterjedő összegző adatot.

A Deepwater Horizon nevű kitermelő toronynál 2010. április 20-án történt robbanás következtében 4,9 millió hordónyi kőolaj jutott a Mexikói-öböl vizébe. Az Egyesült Államok legsúlyosabb környezetszennyezésének forrását, a sérült mélytengeri olajkutat 5 hónappal később, szeptember második felében sikerült csak véglegesen lezárni.

Így gyilkolt a kiömlő olaj

Egy múlt évi jelentés szerint négy évvel a katasztrófa után is legalább 3200 négyzetkilométernyi területen borította lesüllyedt olaj a tengerfeneket a Mexikói-öbölben. Tavaly a BP 20,8 milliárd dolláros kártérítést fizetett az olajömlés miatt peren kívüli egyezség értelmében. Ez volt eddig a legnagyobb olyan peren kívüli kártérítési megállapodás az Egyesült Államok történetében, amelyet egyetlen jogi személlyel kötöttek.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!