2018. február 13. 15:01

Ötszázezer eurós tőkebefektetést kapott a SEON Technologies az OTP Digitális Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-től és a Fiedler Capitaltól.

Becslések szerint az online bűnözéssel kapcsolatos károk éves szinten a 6 000 milliárd dollárt is elérhetik 2021-re. A szakértők jóslata szerint a vállalatok 2017 és 2021 között több mint 1 milliárd dollárt költenek majd kiberbiztonsági szolgáltatásokra, hogy ellensúlyozzák a növekvő fenyegetéseket. Nem kérdéses, hogy az online csalások megelőzése egyaránt központi téma lesz a kis- és nagyméretű vállalatok működtetésében is. A trendeket korán felismerve alapította a SEON-t két fiatal vállalkozó, Kádár Tamás és Jendruszák Bence. A startup által kifejlesztett rendszer ’Machine Learning’-et alkalmazva szűri ki a lehetséges csalásokat a különböző online tranzakciók során. Ezzel a megoldással képesek fokozni a biztonságos működését a bankoknak, légitársaságoknak, webshopoknak, fogadóirodáknak, illetve minden olyan vállalatnak, ahol online tranzakció történik. A SEON által nyújtott megoldás egyedülálló a piacon, hiszen a versenytársaikkal ellentétben a rendszer nem egy „fekete doboz” megoldást nyújt, hanem teljesen átlátható képet ad arról, hogy a vizsgált felhasználók miért kapták az adott kockázati besorolást. A befektetés segítségével még nagyobb piacra koncentrálhat a vállalkozás, előnyt szerezhet amerikai központú konkurenseivel szemben.

A vállalatok jövőbeni boldogulásának és gazdasági növekedésének kulcstényezőjévé válik a digitális biztonság, illetve a PSD2 szabályozás kapcsán lényegesen megnőtt a kiberbiztonsági szolgáltatások jelentősége. A SEON egy éves fennállása során több nagy nemzetközi ügyfelet is szerzett, folyamatosan bővítette csapatát. Ennek is köszönhető, hogy a korábbi befektetők mellett, a PortfoLion 2017-ben felállított OTP Digitális Kockázati Tőkealap első befektetésének célpontja a kiberbiztonsággal foglalkozó startup lett. A PortfoLion és a SEON együttműködésével vállalatok ezrei teremthetnek biztonságos környezetet ügyfeleik számára mindössze néhány kattintással.

A PortfoLion által kezelt OTP Digitális Kockázati Tőkealap elsődleges befektetési célpontjai olyan korai fázisú, fintech és digitális technológiával foglalkozó startupok a CEE régióban, amelyek már elérték a „product-market fitet” és az üzleti modell validálásához, valamint a termék-és üzletfejlesztéshez keresnek forrást, nagyságrendileg 100.000 és 1 millió euró közötti összegben. Az alap az OTP Csoport digitális stratégiáját támogatva 2017-ben jött létre, célja, hogy olyan jelentős növekedési potenciállal bíró digitális technológiai projektekben szerezzen kisebbségi üzletrészt (akár társbefektetőként), amelyek néhány év alatt az európai pénzügyi szektor digitális transzformációjának jelentős szereplőivé válhatnak. A befektetési területek közé tartoznak az e-commerce, blockchain, big data, IT-infrastruktúra, pénzügyi szoftver, mesterséges intelligencia és machine learning megoldások.

A PortfoLion Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. 2010-ben kezdte meg működését az OTP Csoport tagjaként. Az általa kezelt immáron négy tőkealapon keresztül széles spektrumon vállal partneri szerepet a vállalatok növekedési és terjeszkedési kihívásaiban. A kiválasztott vállalkozásokat a rendelkezésre bocsátott tőke mellett szakmai tudással, iparági kapcsolatrendszerrel, valamint a bankcsoport által biztosított lehetőségekkel és 9 országra kiterjedő régiós hálózattal támogatja.

A Fiedler Capital magvető tőkét biztosít olyan startupoknak, amelyek a CEE és a Balti régióban tevékenykednek és jelentős növekedési potenciállal rendelkeznek. A befektetéssel az innovatív megoldással rendelkező vállalkozások növekedését támogatják, maximum kétszázötvenezer euró értékben. A kockázati tőkebefektető cég olyan vállalkozásokat keres, amelyek a tevékenységükkel jelentős változást gyakorolhatnak a gazdasági életre. A Fiedler Capital folyamatosan új lehetőségek után kutat, de alapvetően előnyben részesíti azokat a vállalatokat, amelyeknek a B2B tevékenysége hangsúlyos.

mfor.hu