3p

A versenyhivatal meglehetősen gyorsan, mindössze 5 nap leforgása alatt lezavarta az egész vizsgálatot.

Az eddig ismertekkel ellentétben úgy tűnik, hogy mégsem az új Közgépgént emlegetett Duna Aszfalt, hanem annak tulajdonosa, Szíjj László viszi az egykori Simicska-birodalom zászlóhajós cégét, a közbeszerzéseken egykor sorra taroló Közgép Építő Zrt.-t.

Simicska Lajos, miután 2014 februárjában látványosan összeveszett barátjával, Orbán Viktorral, egyre inkább háttérbe szorult, melynek az lett eredménye, hogy egy évvel ezelőtt kénytelen volt megszabadulni szinte az összes érdekeltségétől - leszámítva a kecsketenyésztéssel foglalkozó Hárskúti Mezőgazdasági Zrt.-t. A többi céget egykori üzlettársának, Nyerges Zsoltnak adta át.

Már ekkor sejteni lehetett, hogy a cégbirodalom darabjai a NER prominens figuráinak közelében köthetnek ki. Mint arról mi is beszámoltunk, a legtöbb, főleg mezőgazdasággal és közterület reklámozással foglalkozó társaság Mészáros Lőrincnél landolt, a birodalom építőipari ékkövét pedig a tervek szerint a Duna Aszfalt vette volna át. Legalábbis ezt jelentették be tavaly novemberben, a cég egy rendkívüli állománygyűlésén.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A Fővárosi Törvényszék cégbíróságán elérhető iratok szerint október 31-én tartottak rendkívüli közgyűlést a Közgép részvényesei, ahol Nyerges Zsolt és felesége bejelentették, hogy eladták összesen 30 százaléknyi részvénycsomagjukat a Duna Aszfalt Kft.-nek - számolt be akkor a 444.

A végső tulajdonos azonban mégsem ez a társaság lesz, hanem annak tulajdonosa, Mészáros Lőrinc üzlettársa, Szíjj László. A Gazdasági Versenyhivatalnál július 17-én jelentették be az üzletember és a Közgép összefonódását, a hivatal pedig nagyon gyorsan, mindössze 5 nap - 3 munkanap - alatt eldöntötte, hogy nincs szükség külön vizsgálat elindítására, nem áll fenn erre okot adó körülmény.

Ennek alapján Szíjj László minden probléma nélkül egyedüli, közvetlen irányítást szerez a Simicska-birodalom egykori kirakatcége, a Közgép Építő Zrt. felett.

Hogy Szíjj László egészen pontosan kitől veszi át a társaságot, azt nem lehet tudni, mivel a Közgép zártkörű részvénytársaság formájában működik, a nyilvános adatbázisokban nincsenek információk a tulajdonosokról.

Szíjj a Közgéppel egy, a háttérbe szorulása ellenére is csoportszinten jelentős társaság közvetlen tulajdonosa lesz. A leadott éves konszolidált beszámoló szerint a Közgép Zrt. több mint 10,5 milliárdos saját tőkével rendelkezik, kötelezettség-állománya ennek töredéke, 3,7 milliárd (2017-ben még a 10 milliárdot is meghaladta a tartozások nagysága). Árbevételben azonban jelentős visszaesés mutatkozott, a korábbi 9,5 milliárd után alig több mint egymilliárd folyt be a kasszába, melyből a végén 314 millió forintos veszteséget mutattak ki az előző évi 541 milliós nyereség után.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!