2p

A vállalati átszervezés növeli a terhelést, a Magyar Idők szerint ez tett be a dolgozóknak.

Az országszerte 16-17 ezer alkalmazottat foglalkoztató Tesco áruházlánc dolgozóinak több mint a felét érintő újabb vállalati döntés miatt a karácsonyi bevásárlási szezonban jó néhány, az árufeltöltői munkakörökben alkalmazott munkavállaló hagyhatja el a céget - tudta meg a Magyar Idők szakszervezeti forrásból.

Nő a terhelés, betelik a pohár.
Nő a terhelés, betelik a pohár.

A lap hétfői cikke szerint az átszervezés  során az eddig külön munkaköröknek számító friss árut, szárazárut, illetve a zöldségáru-termékeket polcokra rakodó árufeltöltők feladatait összevonják, helyette egy munkakör jön létre. Az új, úgynevezett áruházi munkatársi munkakörbe kerülő dolgozóknak ezután a napi munkavégzésük során az eddigi egy helyett mindhárom területen korlátlanul rendelkezésre kell állniuk, és nem a jogszabályban jelenleg szabályozott, évente 44 napot megengedő átirányítás mentén látják majd el a feladatokat. 

A  Magyar Idők a Tesco-Globál Áruházak Zrt.-től nem kapott választ  az átszervezéssel kapcsolatos kérdésére. Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke a lapnak azt mondta,  őket sem a munkaadó, hanem a dolgozók értesítették a drasztikus lépésről, de később a cég képviselője is megerősítette, hogy a döntés megszületett. 

Mivel egyébként is kevés az áruházakban az árufeltöltő, akiknek jellemzően magas a túlóraszámuk, továbbá számottevő a fluktuáció a területen, a várhatóan nagyon erős decemberi forgalomban elbizonytalanítják az egész éves hajtásban mostanra kimerült dolgozókat - vélte Bubenkó Csaba. Mint mondta, a munkaköri átszervezés az általános dolgozói várakozások szerint újabb megterhelést jelent majd a meglévő munkatársaknak, ezért - mivel más, jobban fizető láncoknál is szükség van pluszmunkaerőre - többekben máris felmerült a kiszámíthatóság érdekében a munkahelyváltás gondolata. Szavai szerint a multiáruházak dolgozói ma már nincsenek úgy kiszolgáltatva a munkaerőpiacon, mint korábban, viszont a nyereségorientált kereskedelmi nagyvállalatok a megfelelő számú dolgozó nélkül a felgyorsult technikai fejlesztésekkel sem tudják majd ellátni a lakosságot.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!