2p

A Magyar Posta már a tavalyi évben is szűkítette az előfizetéses nyomtatott sajtótermékek kézbesítésre vonatkozó szolgáltatásait, 2020 áprilisától az ország bizonyos pontjain a napilapok szombati lapszámait csak a következő munkanapon, vagyis hétfőn kézbesítették a posta munkatársai - olvasható a Magyar Lapkiadók Egyesületének levelében.
 

Akkor, a Magyar Posta az előfizetőknek szóló tájékoztatásban a koronavírus-járvány terjedését és az ország veszélyhelyzeti működését nevezte meg az intézkedés kiváltó okaként, a mostani, a terjesztés végleges megszüntetésére vonatkozó döntést gazdasági indokokkal magyarázzák a posta illetékesei. Mivel az előfizetéses nyomtatott sajtótermékek kézbesítése nem egyetemes szolgáltatási kötelezettsége a postának, a döntéssel kapcsolatban semmilyen jogorvoslati lehetőségük nincs a kiadóknak.

Ugyanakkor nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy egyrészt az információhoz jutás olyan az Alaptörvény által is biztosított alapjog, mely vélhetően sérülni a fog a posta döntése miatt. Másrészt a döntés következtében sérül az iparág üzleti modellje, mely a terjesztési-  és a reklámbevételek kettősén alapul.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete elnöksége álláspontja szerint ilyen döntést csak akkor lehet és szabad meghozni, ha a kiadók számára már rendelkezésre állnak alternatív terjesztési lehetőségek.

A Magyar Lapkiadók Egyesülete - a versenyjogi szabályok maximális figyelembevétele és betartása mellett – tőle telhetően igyekezni fog jogi és szakmai segítséget nyújtani tagvállalatainak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!