4p

Ügyes húzás volt a TV2 részéről, hogy az utolsó két hétben vegyítette a Bezár a bazár epizódoknál az ismétléseket és az új részeket. Ennek köszönhetően a csatorna tartani tudta a hétköznapokon a korábban elért szintet.

A TV2-nek nagyon bejött a Bezár a bazár, és ennek sikerére alapozva tudtak borsot törni az RTL Klub orra alá. A csatornának ugyan már korábban elfogytak a tavaszi szezonra forgatott epizódja, de egy ügyes húzással megoldották, hogy mégis kitartson a vetélkedő. Az utolsó két hétben ugyanis az új évad részei közé időnként beiktattak ismétléseket, így egy héttel ki tudták húzni a Bezár a bazár mostani évadát. Ez pedig arra mindenképpen elég volt, hogy az RTL Klub nyárra időzített, napi rendszerességgel műsorra kerülő török sorozata, a Megtörve ne tudjon berobbanni.

Az új széria nehézkes kezdését mutatja, hogy a gyengébb számok miatt egyébként is alacsonyabb átlagos főműsoridős közönségarányát is csupán egyszer tudta megugrani, a másik négy napon ettől elmaradtak a műsor számai. Ezzel szemben Majkáék gameshowja minden nap felfele húzta a TV2 közönségarányát, sőt a teljes népességben ez a műsor lett a legnézettebb produkció.

A kereskedelmi célcsoportban (18-49 évesek) azonban nem sikerült elvinnie a pálmát, ott ugyanis a magyar válogatott Wales elleni EB-selejtező mérkőzése lett az első. Az már a 2016-os Európa-bajnokság idején kiderült, hogy a nemzeti tizenegy milliókat képes a készülékek elé ültetni, és azokat a fiatalokat is képes magával ragadni, akik koruknál fogva nem láthattak ütőképesnek számító válogatottat. Úgy tűnik, hogy a magyar csapat Szlovákia elleni botlása után a nézők vélekedése szerint tényleg sikerült javítani a horvátok ellen, és bár az azeri válogatott, akiket a Wales elleni meccs előtt három nappal múltak felül, nem volt közönségcsalogató, a brit csapat már annál inkább. A Real Madrid sztárjával Gareth Bale-lel felálló szigetországi válogatott elleni meccset a teljes népességben közel félmillió néző követte.

A TV2-t ezzel a sorozattal nem tudták megtörni (Fotó: RTL Most)
A TV2-t ezzel a sorozattal nem tudták megtörni (Fotó: RTL Most)

Visszatérve a TV2 műsoraira, a héten náluk is kezdetét veszi a nyári műsorrend, ami elsősorban azt jelenti, hogy az esti időszakban deklaráltan ismétlésekre épít a csatorna. Ennek keretében a Tényeket követően 19:10-től kezdődnek majd az esti műsorok. Az első héten folytatódik a Bezár a bazár, ám ez azt jelenti, hogy korábbi adások lesznek ismét láthatók. Azt követően pedig jönnek a Ninja Warrior Hungary korábbi részeinek ismétlése.

A csatorna ugyan a nyári műsorrendet nem kommunikálta, de az előzetesen közzétett műsorrendből az látszik, hogy a jövő héten a Hegyi doktor – Újra rendel sorozatból egy új évad kerül a képernyőre. A német széria minden este 19.10-től lesz adásban, majd 20.00 órától a Ninja Warriorral folytatódik a TV2 esti adása.

A 23. heti számokat összefoglalva azt láthattuk, hogy a 18-49-es korcsoportban főműsoridőben (19-23 óra között) komoly változásokat hozott a nyári műsorrend. Hétköznapokon az öt estéből négyet nyert meg a TV2, csupán egy napon tudott az RTL Klub diadalmaskodni. Ezt hétvégén tudták egy kicsit ellensúlyozni, ekkor ugyanis a fenti célcsoportban mindkét estét ők nyerték. Az RTL Klub átlagos közönségaránya is alaposan visszaesett ezúttal, ugyanis csak 10,2 százalékot értek el, amely elmaradt a TV2 10,8 százalékos átlagos eredményétől.

 

Az RTL Magyarországhoz tartozó kábelcsatornák közönségaránya növekedett. A F+ (5,1% SHR) esetében ráadásul nem csak a bővülés, hanem az elért szint is jónak mondható. A Cool 2,4 százalékos közönségaránya ugyan jobb, mint az egy héttel korábbi 1,8 százalék. Ugyanakkor a kábelcsatorna még mindig messze van a korábbi eredményeitől, hiszen nem is olyan rég még stabilan 4 százalék feletti számokat hozott a Cool. A Viasat3 tartotta a lépést egyébként velük, és ők is 2,4 százalékos közönségaránnyal zárták a hetet. A Duna TV (1,1% SHR) pedig ismét lejtőre került, és az 1 százalékos szintet vette célba.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!