3p

Működésének legnagyobb árbevételét sikerült elkönyvelnie a Rogán Antal helikoptereztetéséről is ismerté vált társaságnak tavaly. Köszönhetőe ez főként egy zsíros közbeszerzésnek.

 

Hatalmas gyarapodásról számol be a Rogán Antal helikoptereztetéséről ismerté vált társaság 2018-as beszámolója. A miniszterelnök kabinetfőnöke mellett a házelnököt, Kövér Lászlót és delegációját is Rómába utaztató társaság a 2017-es 915 millió forint után tavaly annak több mint dupláját, 2,2 milliárdot könyvelhetett el árbevételként. A kiegészítő mellékletből ugyan nem derül ki pontosan, hogy milyen tételnek, tevékenységnek köszönhető a látványos gyarapodás, a sajtóban megjelent hírek alapján azonban sejthető.

Fotó: NOL.hu
Fotó: NOL.hu

A kadarkúti Fly-Coop Kft. még 2017 decemberében nyerte el az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) 571 millió forintos tenderét. A megállapodás részletei azonban csak 2018 áprilisában kerültek nyilvánosságra. Eszerint az Országos Vérellátó Szolgálattal kötöttek szerződést, melynek értelmében készenléti díjként havi 25 millió forintot, vagyis évi 300 milliót kap a társaság akkor is, ha egyetlen alkalommal sem szükséges felszállnia a gépeknek a kadarkúti repülőtérről.

Az Országos Vérellátó Szolgálat mellett azonban már jelentős vevői is vannak még a társaságnak, mint az a kiegészítő mellékletből kiderül, az viszont ezekben az esetekben is rejtve marad, hogy nekik milyen mértékű gyarapodás köszönhető. A dokumentumban jelentős partnerként tüntették fel a vérellátó mellett:

  • az AOG Solution Kft.
  • és a Mangusta Invest SA.

A két társaság közül az utóbbi, luxemburgi székhelyű társaság az érdekesebb. A Rákosi Tamás tulajdonában lévő Mangusta Invest egészen mostanáig ugyanis a TV2 csoport műsorgyártó partnerének, az IKO Holdingnak volt 49 százalékban a tulajdonosa, illetve harmadrészét birtokolta a hazai televíziós hirdetési piac egyik legnagyobb reklámértékesítő vállalatának, az Atmedianak. Rákosi részét nemrég a Hunmedia Befektetési Zrt. vette meg.

Visszatérve a Fly-Coop tavalyi évére, a bevételek látványos növekedésével párhuzamosan a kiadások is emelkedtek. Anyagjellegűként a korábbi 762 millió után 1,6 milliárdot számoltak el, személyi jellegűként pedig 58 millió után 84-et. A kiegészítő melléklet szerint a cég alkalmazásában 28 fő állt tavaly, bérköltségük alapján az átlagos bérük meglehetősen szerény volt: 192 127 forint.

Mindezek eredményeként üzemi szinten is a korábbi többszörösére nőtt a társaság nyeresége: az elért 364 millió forint majdnem hétszerese a 2017-esnek. Ezt az adófizetési kötelezettség, valamint a pénzügyi műveleteken elért veszteség némileg csökkentette és végeredményben 347,7 milliós adózott nyereséget mutathatott ki a cég. A tulajdonosok azonban ezt az összeget a cégben hagyták, osztalékfizetésről nem határoztak.

A cég mérlege szerint némiképp emelkedett a kötelezettség-állomány, 464 millió után 534 milliót tartottak nyilván tartozásként. Emellett 100 millió forintos lekötött tartalékot is képeztek fejlesztési tartalék címén.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!