5p

A Sziget Zrt.-t 2017 elején adták el a Providence nevű amerikai befektetési alapnak, de egészen idáig nem lehetett tudni, hogy pontosan mennyiért. A konkrét összeg üzleti titok, mondták el a magyar fesztiválszervező vezetői és tulajdonosai számos interjúban.

A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.

Gerendai Károly annyit árult el, hogy a sajtóban végigfutó Forbes-becslés – amely szerint* 8,5 milliárd forintot érhetett a Sziget 70 százaléka – alulbecsli az összeget. Nem sokkal később, a 2016-os beszámoló megjelenése után a Forbes is helyesbítette a becslését, 13,2 milliárd forintra.

Bár az eladó valóban nem árulhatta el a vételárat, és a vevő sem verte nagydobra, de annyira azért mégsem volt ez titkos. A Sziget Zrt.-t technikailag birtokló luxemburgi holdingcég, az LMF Luxco sárl. 2017-es beszámolójában* ugyanis leírták, mennyit fizettek a magyar rendezvényszervező cégért.

Eszerint egészen pontosan

49 millió és 65 170 euróért, forintban (2017-es átlagárfolyamon) 15,2 milliárdért vették meg a Sziget 70 százalékát.

Ez alapján a teljes céget 70 millió euróra, azaz mai árfolyamon 22,4 milliárd forintra értékelte a 2017. januári üzlet.

Ebből ki lehet számolni, hogy a Szigetet korábban birtokló négy magyar magánszemély annál is többet keresett a fesztivál 70 százalékának eladásán, mint azt korábban becsülték. A Szigerta Kft.-t birtokoló Gerendai Károlyhoz és Takács Gáborhoz 11,6 milliárd forint érkezhetett (ezen 68-32 százalékos tulajdoni arány szerint osztozhattak), a Fülöp Zoltán és Lobenwein Norbert 50-50 százalékos tulajdonában álló Volt Invest Kft. számlájára pedig 3,5 milliárd forint kerülhetett. Nagyjából ez tükröződik a két magyar cég leadott beszámolójában is.*

Az LMF Luxco azt is megemlíti a beszámolójában, hogy a maradék 30 százalék megvásárlásának feltétele, hogy a fő magyar rendezvény hét egymást követő évre működési engedélyt szerezzen a fővárosi önkormányzattól. A Sziget Zrt. ügyvezetője, Kádár Tamás azt válaszolta kérdésemre, hogy jelenleg a korábban a fővárossal megkötött ötéves szerződéses periódus felénél járnak, és a folytatásról most nem tárgyalnak Budapesttel. Ugyanakkor az eladás továbbra is sínen van, ez 2021 elején zárulhat.

A Providence a Szigettel kezdve számos fesztivált terelt ugyanabba a luxemburgi holdingcégbe. Az Elrow nevű globális fesztiválsorozat spanyol anyacége (Entretenimiento Musical SL) egy hónappal a Sziget után került be az LMF Luxcóba, később a barcelonai Sónar fesztivál (Advanced Music SL), a finn Flow Festival, a norvég Øyafestivalen és az ausztrál Fuzzy Operations is bekerült ebbe a körbe. Idén újabb brit fesztiválokat vásároltak, továbbá a horvátországi Pug szigetén rendezett Hideout fesztivál szervezője is a Providence-hez került.

Az amerikai befektetési alap nyomulása – és ezzel párhuzamosan az egyre profibb és üzletorientáltabb, viszont egyre kevésbé egyedi fesztiválok térnyerése – nem maradt teljesen visszhang nélkül a művészek körében, tavaly jelent már meg technolemez Hedge Fund Festivals Kill Electronic Music („a hedge fund fesztiválok kinyírják az elektronikus zenét”) címen.

A Providence sorozatban összevásárolt fesztiváljai együttesen Superstruct márkanév alatt futnak, ez gyakorlatilag az amerikai alapkezelő szórakoztatóipari részlegévé vált. A Superstructot a Creamfields és a Live Nation alapítójaként ismert James Barton vezeti szakmailag, de, mint a Sziget példája is mutatja, hagynak önállóságot a helyi menedzsmentnek. Az amerikai befektetők nagy eséllyel arra játszanak, hogy néhány évnyi működtetés után nyereséggel eladják a teljes csomagot, ám egyelőre még az építkezésnél járnak.

Kádár azt mondta a Sziget és a Superstruct együttműködéséről, hogy ugyan vannak benne nehézségek is – például a korábbinál sokkal részletesebben kell jelenteni az anyacég felé -, de több szempontból is javultak az erőforrásaik. Például sokkal jobb pozícióból tárgyalnak világsztárokkal: az ő bookingjukat segíti, ha több szervezővel tudnak egy csomagban megállapodni számos fesztiválról. Egymás fesztiváljait ugyan nem promótálják, de tanácsokat adnak egymásnak abban, hogy hogyan lehet jobban elérni a célközönséget.

A magyar fesztiválszervezőt és a többi Superstruct-fesztivált nem akármilyen cégstruktúrán keresztül birtokolja a Providence. Emiatt nem is teljesen világos, hogy ki a végső tulajdonos. Az amerikai alapkezelő tucatnyi luxemburgi és kajmán-szigeteki, főként rövidítésekből álló nevű céget hozott létre, amelyek sokféle részvénysorozattal kereszttulajdonolják egymást. A luxemburgi cégiratokban csak néhány előleggel összefüggésben bukkan fel a Providence ottani hivatalos cége, a PEP GCO sárl. neve, de vannak további furcsaságok is – akit érdekel, hogy hogyan kötött ki a Sziget végső soron ebben a híres karib-szigeteki házban, az kattintson a csillagra.*

Népszava korábban arra jutott a luxemburgi cégiratok és egy amerikai versenyhivatali dokumentum alapján, hogy a nehezen áttekinthető lánc végén valójában nem is a Providence alapjai vannak, hanem a Providence-ben vezető szerepet betöltő magánszemélyek: az egyik ágon Sinisa Krnic, a Providence adórészlegének vezetője, a másik szálon pedig három amerikai Providence-főnök (Jonathan M. Nelson, Glenn M. Creamer és Paul J. Salem) a Sziget és a többi fesztivál végső tulajdonosai. Ez valószínűsíti, hogy valamilyen külön szerződésbe foglalt megállapodásuk van a Providence valamelyik alapjával a cégek tulajdonlásáról.

(G7)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!