2p

A cég szerint a globális verseny arra kényszeríti őket, hogy bizonyos feladatokat áttelepítsenek alacsony bérköltségű országokba.

Mint közölték, egy több százmillió eurós költségcsökkentési programot indítanak, amelynek révén fokozatosan, 2022-ig szűnnek meg a felszámolandó állások. Így például a 200 embernek munkát adó wuppertali üzemükből áthelyezik az ajtózáró rendszerek gyártását, de babmergi, hallstadti, würzburgi és berlini, valamint a 100 éve működő coburgi gyárukban is lesznek leépítések.

A munkahelyek megszüntetése mellett átszervezik a vállalat működését és a digitalizációra összpontosítanak. Az eddiginél több szoftverfejlesztőt és más informatikai szakembert alkalmaznak majd, és reményeik szerint az alkatrészekre, szenzorokra és szoftverekre építve olyan "intelligens termékeket" fejlesztenek, amelyek révén a Brose "a jövőben is vonzó partner lesz az ügyfelek számára".



Az 1908-ban alapított vállalat szakterülete a mechatronika, a többi között ajtó-, fedél- és ülésmozgató rendszereket készít autógyártóknak. Az egyik legnagyobb családi tulajdonban lévő autóipari beszállító, 23 országban több mint 26 ezer embert foglalkoztat, értékesítési árbevétele tavaly 6,263 milliárd euró (2098 milliárd forint) volt, várakozása szerint az idén 6,195 milliárd euró lehet.

A Brose Magyarországon a kecskeméti Mercedes-gyár beszállítójaként tevékenykedik, 2011-ben megnyitott üzemükben ajtókhoz készítenek elektronikai rendszereket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!