1p

Nyomtatott formában holnap jelennek meg utoljára.    

Megszűnik a Figyelő című hetilap és a Világgazdaság napilap nyomtatott változata, a két lap csütörtökön jelenik meg utoljára, értesült a hvg.hu. A döntést a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány irányító vállalata, a Mediaworks vezetői jelentették be a szerkesztőségeknek.

A lap szerint az újságírók többsége megtarthatja az állását, ők a jövőben az Origo és a Magyar Nemzet gazdasági tartalmainak előállításában vehetnek részt. A bezárást a vezetők a növekvő energia- és papírárakkal indokolták.

Orbán Viktor Mandinert olvas. Ez a lap megmaradt. Fotó: Facebook/Orbán Viktor
Orbán Viktor Mandinert olvas. Ez a lap megmaradt. Fotó: Facebook/Orbán Viktor

A Mediaworks közleményében azt írta, hogy "határozatlan időre felfüggesztik" a két lap nyomtatott kiadását.

A hvg.hu emlékeztet: a Világgazdaság 1969 óta jelent meg. és a kétezres évek elején került a több megyei lapot is kiadó Axel Springer tulajdonába. Innen vezetett az út a 2014-ben létrehozott Mediaworkshöz. Az 1957 óta megjelenő gazdasági hetilap, a Figyelő pedig nem sokkal a Népszabadság 2016 őszi bezárása után került a NER érdekeltségi körébe.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!