2019. április 17. 10:00

A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága végzésével a BÁV-Zálog Pénzügyi Szolgáltató Zrt. „v.a.” társaságot a cégjegyzékből törölte.

A cég valamivel több mint 20 évet élt, a BÁV Bizományi Kereskedőház és Záloghitel Rt. 1998 novemberében alapította. Majd kezdeményezte 2017 októberében a végelszámolását. Ami közvetlenül nem érinti a BÁV-csoport zálogügyfeleit, ugyanis a most megszűnt társaság zálogkölcsönzési tevékenységét a végelszámolás megindításakor átvette a BÁV Pénzügyi Szolgáltató Zrt. Ami azt jelenti, hogy az addig tető alá hozott zálogügyletekkel kapcsolatos kötelezettségeket, beleértve a lezárt ügyletek kapcsán fennálló esetleges elszámolási kötelezettségeket is a BÁV Pénzügyi Szolgáltató Zrt. vitte tovább.

A BÁV-zálogfiókok továbbra is üzemelnek A BÁV-zálogfiókok továbbra is üzemelnek

Amely azért kezdeményezte a BÁV-Zálog Pénzügyi Szolgáltató Zrt. végelszámolását, mert annak ugyanaz volt a profilja, mint az általa 2016-ban megvásárolt -- 2007-ben alapított -- OREX-ZÁLOG Záloghitelező Zrt.-nek. Ez utóbbi neve 2017 januárjában tűnt el  süllyesztőben, akkortól hívják a céget BÁV Pénzügyi Szolgáltató Zrt.-nek.

10 millió forint az álomotthonhoz

Lakásvásárlás előtt állsz és a legkedvezőbb kölcsönt keresed? Lakáshitel kalkulátorunk segít dönteni! 20 éves futamidővel 10 millió forintos hitelt az alábbi konstrukcióval vehetsz fel, ha fontos a törlesztőrészlet nagysága: az egyik legkedvezőbb ajánlatot jelenleg a K&H Bank üzleti feltételű lakáshitele nyújtja 53 430 forintos induló törlesztőrészlettel és 2,79 százalékos induló THM-mel. Ezt a CIB Bank lakáskölcsöne követi 2,81 százalékos THM-mel és 54 305 forintos törlesztőrészlettel, utána pedig az Erste Bank lakáscélú hitele 54 712 forintos törlesztőrészlettel és 2,89 százalékos THM-mel. Szintén kedvező a Raiffeisen Bank lakáshitel ajánlata: 57 024 forintos induló törlesztőrészlet és 3,36 százalékos kezdő THM-mel kínálja a bank a kölcsönt. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!

A BÁV-Zálog Zrt. végelszámolását követően a megszokott BÁV-zálogfiókok a korábban megszokott szolgáltatások teljes körével, azonos feltételekkel változatlanul állnak az ügyfelek rendelkezésére -- tette egyértelművé még 2018 elején a BÁV Pénzügyi Szolgáltató Zrt.