A Duna Aszfalt tavaly november óta több mint 10 milliárd forint kamatot fizetett az állami tulajdonú bankoknak – írja közleményében a vállalat.
Az Eximbanknak és az MFB-nek a Kasomeno–Mwenda projekthez kapcsolódó kötvények összegét teljesen visszafizették, az összes kamattal együtt. A Kasomeno–Mwenda projekt a Kongói Demokratikus Köztársaság és Zambia között teremt új közlekedési és kereskedelmi kapcsolatot. A 25 éves együttműködés keretében közel 184 kilométernyi közúti infrastruktúra, egy 362 méteres új ferdekábeles híd, két korszerű határállomás, valamint elektronikus útdíjszedési és üzemeltetési rendszer valósul meg. Az új kapcsolat mintegy 500 kilométerrel rövidíti le a fuvarozási útvonalat, és drasztikusan csökkenti a várakozási időt a határon.
A kötvények visszaváltása nem érinti a beruházás megvalósítását: a GED Africa projekt jelenleg 40 százalékos készültségen áll és állításuk szerint stabil pénzügyi háttérrel, a tervek szerint halad tovább.
„A kölcsön visszafizetésével lezárult a projekt közvetett állami finanszírozása, és megszűnt az ahhoz kapcsolódó állami kezesség is. Ez azt jelenti, hogy a projekthez kapcsolódóan a magyar államot és így az adófizetőket a jövőben nem terheli semmilyen pénzügyi kockázat”
– írják.
A Duna Group kezdeményezte a kötvények önkéntes visszaváltását. A projekt finanszírozása a továbbiakban magyar állami pénzügyi szerepvállalás nélkül folytatódik.
A GED Africa Limited egyik tulajdonosa által 2024 júliusában indított nemzetközi jogvitában minden vitatott pontban nyert a magyar vállalat. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) választottbíróságának szeptemberi döntésében az eljárás valamennyi érdemi kérdésében a Duna Group álláspontjának megfelelően határozott, ezzel a jogvita teljes egészében lezárult.
A Duna Group a tapasztalatokra építve a jövőben további afrikai infrastruktúra-fejlesztési projektek megvalósítását is mérlegeli.

