5p

A 1051-es irányítószám átlépte az 1 millió forintos álomhatárt, de a fővárosban kétszer annyiért lehet lakást venni, mint a megyeszékhelyeken - ez derül két lapunkhoz eljuttatott közleményből. 
 

Az OTP Jelzálogbank legfrissebb Lakóingatlan Értéktérképének adatai szerint töretlen az ingatlanár növekedés a hazai piacon, idén az első három negyedévben országosan 14 százalékos emelkedés látható az előző év azonos időszakához képest. Nagyok a különbségek az ország területei között, van olyan megye, ahol az árak harmadukkal emelkedtek egy év alatt, néhol viszont 10 százalékkal sem. A lassulás és a piac átrendeződése elkerülhetetlen, de nem mindenhol és nem azonos mértékben.

Az OTP Jelzálogbank legfrissebb Lakóingatlan Értéktérképe a NAV valós forgalmi adatait dolgozza fel, és az év első három negyedévéről ad pontos ingatlanpiaci képet. Az utóbbi hónapokban a közbeszédet az ingatlanpiaci növekedés megtorpanása, a kereslet drasztikus csökkenése határozta meg, azonban a hivatalos adásvételi adatok szerint ez a megközelítés egyelőre nem teljesen állja meg a helyét. Az igaz, hogy a fővárosban látványosan visszaesett a tranzakciószám és Budapesten már csak az összes eladás ötödét bonyolították a korábbi egyharmad helyett, de az áremelkedés itt sem állt meg, sőt a XVI. és a XIX. kerületben például 30 százalékkal nőttek az átlagárak. 



A fővárosi piacon – részben a befektetési célú lakásvásárlás visszaszorulása miatt – azokban az olcsóbb, jellemzően külső kerületekben tudtak látványosan emelkedni az árak, ahol főleg magánvásárlók kerestek lakást, családi házat. Jellemző, hogy a belsőbb, a befektetők számára vonzó kerületekben már sokkal lassabb a drágulás, az I. és V. kerület található a rangsor végén. Az utóbbiban azonban a 1051-es irányítószám alá eső városrész átlépte az 1 millió forintos átlagos négyzetméterárat, így Magyarország legdrágább területévé vált idén.  

„Az ingatlanpiac dinamikája az elmúlt három negyedévben nem csak forgalomban, hanem árnövekedésben is a vidéki területek felé tolódott. A legnagyobb emelkedést azok a megyék, megyeszékhelyek mutatják, amelyek az elmúlt években is igen népszerűek voltak; több nagyobb terület is kirajzolódik, ahol látványos drágulás mehetett végbe. A legnagyobb ilyen összefüggő térség a Közép-Dunántúli Régió, ahol 30% körüli az éves áremelkedés mértéke, ezt nagy részben az ipar és a munkaerőpiac fejlődése magyarázza. Veszprém, Komárom-Esztergom és Fejér megyében tehát még mindig megéri ingatlanbefektetésben gondolkodni” – mondta Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője.

Tatabánya, mint legjobb befektetés?
Tatabányán, Komárom-Esztergom megye székhelyén idén 36 százalékkal, két év alatt pedig összesen 73 százalékkal nőtt az átlagos ingatlanár, így aki itt fektetett lakóingatlanba - a lakásállomány sajátosságai miatt elsősorban lakótelepi lakásba –, nagyon jól járhatott. Veszprém megyében és Veszprémben is 30 százalékot meghaladó ütemben drágultak a lakóingatlanok, igaz itt a Balaton-felvidék népszerűsége is felfelé hajtotta az árakat. Az északi part áremelkedésben jócskán lehagyta a délit. Bár a Marcali járásban, ha minimálisan is, de csökkent az átlagár, a Tapolcai és Balatonfüredi járásban ugyanakkor a 30 százalékot is meghaladta az áremelkedés mértéke. A sokáig messze legdrágább megyeszékhelyet, Győrt, immár négy másik megyeszékhely is veri: a Dunától nyugatra Veszprém és Székesfehérvár, keletre pedig Kecskemét és Debrecen. Utóbbi a legdrágább és egyetlen megyeszékhely, ahol mára az átlagos négyzetméterár átlépte a 400 ezer forintot.



Valkó Dávid szerint a következő két-három évben a különböző állami támogatások, az új, építkezést vagy lakásvásárlást ösztönző szabályozások elnyújthatják a felívelő pályát, utána azonban stabilizálódhatnak az árak.

Budapest után Győrben épül a legtöbb új lakás. A Rába parti városban egy négyzetméter átlagára nagyjából a fővárosi érték fele.

Az Otthon Centrum a megyei jogú városokban végzett felmérése szerint 326 társasházi lakás projekt volt
elérhető decemberben, ezekben összesen 9 421 új lakás épült. Nem meglepetés, hogy elsősorban azokban a
városokban pörög a piac, ahol a foglalkoztatottak száma nem ingadozik jelentősen és stabil a munkaerőpiac.
A beruházások számában a 23 megyei jogú város közül kimagaslik Győr, Debrecen, Pécs és Szeged. Ezekben a városokban található az online felületeken meghirdetett új lakás projektek majdnem fele. Az épülő lakások száma Győrben a legmagasabb (1 769), a második Szeged (1 238), míg a harmadik Debrecen (974). A három város mindegyikében az épülő lakások legalább 35 százaléka szabad volt december első napjaiban.
A megyeszékhelyekre jellemző 548 ezer forintos fajlagos lakásár a fővárosi érték fele. A legdrágább városok árai a külső pesti kerületek átlagárával egyeznek meg. Ez alól kivétel Debrecen legdrágább projektje, itt 1,255 milliós négyzetméteráron kínáltak újépítésű lakást, míg a legolcsóbban Miskolcon hirdettek meg egy ingatlant: egy négyzetméterért 217 ezer forintot kértek.

A vidéki lakáspiac lendülete továbbra is kitart. Az Otthon Centrum egy évvel korábbi felméréséhez képest 12 százalékkal több projekt van a piacon melyet a fejlesztők átlagosan 20 százalékkal kínálnak magasabb áron. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!