5p

Nem pályázat, hanem egyéni kérelem alapján ítélte meg a Miniszterelnökség a pénzt a csekély példányszámú Magyar7 című sajtótermék kiadójának, mely egyébként még a 2018-as pénzügyi beszámolóját sem hajlandó nyilvánosságra hozni.

A cikk eredetileg a media1-en jelent meg.

Bethlen Gábor Alapítvány oldalán a Magyar Hang a napokban megtalált egy viszonylag eldugott dokumentumot, amelyből kiderült, hogy a szlovák Pro Media Alapítvány működési költségeinek és eszközfejlesztéseinek támogatására egy összegben, 100 százalékos támogatási előlegként 474 millió 650 ezer forintot kapott.

A Pro Media Alapítvány immár harmadik alkalommal kap pénzt Magyarországról: korábban kétszer is hasonló összeg érkezett a számlájukra, tehát összesen már másfél milliárd forint.

A kedvezményezett alapítvány adja ki a Felvidéken a Magyar7 nevű, 2018 óta megjelenő hetilapot, és működteti a ma7.sk nevű honlapot.

Puskás Attila, a Pro Media Alapítvány igazgatója az Új Szó című felvidéki napilapnak elismertenem pályázaton keresztül szerezték a pénzt, hanem a magyarországi Miniszterelnökség alá tartozó Nemzetpolitikai Államtitkársághoz adtak be egyéni kérelmet.

Fotó: ma7.sk
Fotó: ma7.sk

Politikai kötődés, kis példányszám

A magyar adófizetők pénzén támogatott szlovák alapítványt és médiatermékeit egyébként a Magyar Hang felvidéki forrásai egyértelműen a Magyar Közösség Pártjához kapcsolják.

Puskás Attila, az alapítvány vezetője dolgozott is a Magyar Közösség Pártja sajtóosztályán.

A lassan két éve működő hetilap nem remekel a szlovák lappiacon: piaci információk szerint az összesen 1500-1600 példányt úgy tudják eladni belőle hetente, úgy hogy mindössze 1 euróért árulják a lapot, és a Magyar Hang szerint a Magyar Közösség Pártjához tartozó önkormányzatoknak „illik megrendelniük”. (Az eladási adatok nem hivatalosak, mert a Magyar7 nem auditáltatja eladási számait.) A Magyar Hang olvasói arról írtak a hetilapnak, hogy közintézmények, nagy forgalmú helyek hétről hétre ingyen, kéretlenül kapnak példányokat a Magyar7-ből.

Eközben az Új Szó kiadóját tíz éve nem támogatja Magyarország

Mindeközben az évtizedek óta létező Vasárnap hetilap az auditált számok alapján hetente 19 ezer példányban fogy, a felvidéki magyar napilapból, az Új Szóból 14–15 ezer darabot adnak el naponta.

Utóbbi két kiadványt ugyanaz a cég, a Duel-Press adja ki, mely több mint 10 éve kapott utoljára a magyar államtól támogatást.

Hiányzó pénzügyi beszámolók

Szintén a Magyar Hang figyelt fel rá, hogy a Pro Media Alapítvány weboldalán nem találhatók meg az alapítvány pénzügyi beszámolói, amiből át lehetne látni a gazdálkodását. A „Dokumentumok” résznél található PDF-fájlok vagy üresek, vagy a kiadványszerkesztők és grafikusok által használt latin kitöltő szöveg, a lorem ipsum, azaz zagyvaság található bennük.

Pedig 2018-ban, az első magyarországi támogatás érkezésekor Puskás Attila az Új Szó című lapnak azt ígérte, az alapítvány honlapján nyilvánosságra hozzák majd az elszámolást. A lapnak az igazgató elismerte, hogy a honlapra „még nem győzték feltölteni” az elszámolást, de állítólag hamarosan pótolják a mulasztást.

A beszámolókat a Magyar Hang is kérte az alapítványtól, de az alapítvány állítólag nem tett eleget a kérésnek.

A Pro Media szerint a Magyar Hang hazudik

ma7.sk portálon szombaton cikk jelent meg, melyben így reagálnak a Magyar Hang Pro Media Alapítvány állami támogatásairól írt első cikkére:

„A hazai médiatámadásokra sem eddig, sem a jövőben nem fogunk reagálni, de nem tartom szerencsésnek, hogy a magyarországi sajtó belső vitáját a Felvidékre akarják exportálni. A Magyar Hang hazugságokon és féligazságokon alapuló cikkét több magát mértéktartónak nevező sajtótermék is átvette, anélkül, hogy annak valóságtartalmát ellenőrizték volna. Értékelem, hogy az Új Szó munkatársa legalább vette a fáradtságot, és megkeresett. Igaz, a Magyar Hang ferdítéseit ők sem voltak restek átvenni. (…) Fontos számunkra, hogy a hetilap időtálló közéleti-kulturális tartalmakat közöljön, ha bulvárosodnánk, nyilván több olvasóhoz jutnánk el. Személy szerint sajnálom, hogy az egyetlen napilap példányszáma folyamatosan fogy, mert leszoktatja az embereket az olvasásról. A ma7 hírportál napi, átlagosan 15-20 ezer egyéni látogatójával viszont már most kiállja a versenyt a konkurens portálokkal.”

A Magyar7-tel azonos kiadójú ma7.sk azt is állítja, hogy

„a Magyar7 hetilap 7 ezer példányban jelenik meg, előfizetőinek száma folyamatosan nő. A Vasárnap családi hetilappal való összehasonlítás szerintük azért álságos, mert egy új termék bevezetése a sajtópiacon is több évbe telik. Mi idén leszünk kétévesek.”

Megtévesztő lehet azonban, hogy a ma7.sk a megjelenési példányszámot, nem pedig az eladott példányszámot említi.

A Magyar Hang helyreigazítási kérelmet küldött Puskás Attilának a Magyar Hang cikkét hazugságoknak nevező, a Magyar Hangra nézve hátrányos kijelentésekkel kapcsolatban, de a szlovákiai alapítvány igazgatója nem volt hajlandó lehozni azt.

Puskás egyébként a Magyar Hangnak azt írta, hogy a Ma7 médiacsalád 33 állandó, további harminc-egynéhány időszakosan megjelenő szerzőből álló szerkesztőséget működtet, és a megvalósításaik (portál, hetilap, tematikus oldalak) között felsorolja az Instagram-oldalukat is.

A 658 követővel rendelkező Ma7 Instagram oldalán 41 bejegyzés található eddig.

(media1)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!