2p

A nagyvállalkozó cégét hozták ki győztesnek a fővárosi reklámpiaci pályázaton.

 

Egy átmeneti, vitával terhelt időszak után újra szent a béke a Garancsi István érdekeltségébe tartozó cég, az ESMA Zrt. és a fővárosi önkormányzat között. Pedig a viszony eléggé elmérgesedett, mert a Városháza szerint az ESMA egy időben jogtalanul jutott bevételhez az úgynevezett elefántfüles reklámtáblák kihelyezésével.

Garancsi István
Garancsi István

Az ESMA azzal védekezett, hogy a tevékenységet megalapozó jogviszony rendezett volt. Mostanra azonban elcsitulni látszanak a hullámok. A cég megfizette a közterület-használati díjat, amire a főváros tartott igényt. Ezzel elhárult az akadálya annak, hogy pályázatot lehessen kiírni a közúti közvilágítási oszlopok reklámcélú hasznosítására.

A fővárosi közgyűlés jövő heti ülésén tárgyalja az erről szóló előterjesztést – fedeztük fel a napirendben. Az előterjesztés alapján az ESMA Zrt.-t hozták ki a pályázat győzteseként.

A kiírás a fővárosi önkormányzat, valamint a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft. (BDK) és a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. tulajdonában lévő oszlopokra vonatkozott, de a közgyűlés döntése csak a fővárosi vagyonkezelőhöz tartozó tárgyakat érinti, a többiről a cégek ügyvezetésének, igazgatóságának kell határozatot hozniuk.

Az első pályázatot a TQ reklám Stúdió Kft. adta be, a második jelentkező az ESMA Zrt. volt. A TQ 245 forint plusz áfa napidíjat, éves díjként nettó 60 millió forintot vállalt volna. Az ESMA 250 forint napidíjra és szintén 60 milliós éves díjra tett ajánlatot.

A pályázat elbírálói hiánypótlásra szólították fel a TQ-t, aminek a cég eleget is tett. Ennek ellenére a fővárosi vagyonkezelő az ESMA ajánlatát sorolta az első helyre, és ennek elfogadását javasolja az előterjesztő a közgyűlés számára is.

Az előterjesztésből az is kiderül, hogy a főváros – amely tagsági jogviszonnyal rendelkezik a BDK-ban – azt a javaslatot fogja támogatni, hogy a társaság taggyűlése az ESMA ajánlatát fogadja el.

 

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!