4p

Miközben Simicska lapjai továbbra is mélyrepülésben vannak, a pletykalapokra rákaptak a magyarok a harmadik negyedévben, Orbán kedvenc lapja, a Nemzeti Sport pedig ekkorát még egyszer sem bukott 2011 vége óta.

A korábbi negyedévekhez képest gyökeres fordulat nem következett be a nyomtatott lappiacon a harmadik negyedévben sem - legalábbis erről árulkodnak a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség (MATESZ) legfrissebb adatai. Simicska lapjai közül a Magyar Nemzet továbbra is mélyrepülésben van, igaz, a tavaly februárban kezdődött sokkhatás csillapodni látszik. A harmadik negyedévben értékesített 16 317 példány ugyanis már "csak" 6,2 százalékos csökkenést jelent előző negyedévhez képest a korábbi 10 százalék feletti visszaesések után. Éves bázison azonban változatlanul 36 százalékos a mínusz, egy évvel korábban ugyanis még bőven 25 ezer felett adtak el a lapból.

Ilyen lesz az új 2000 forintos bankjegy

A Heti Választ kisebb negatív hatás érte, a 12 011 darabos értékesítés negyedéves bázison 3,1 százalékos csökkenés eredménye, éves bázison azonban 17,6 százalékos a mínusz.

Az általunk figyelt lapok körében azonban a harmadik negyedévben másik kiadvány hívta fel magára a figyelmet. Ez Orbán Viktor kedvenc lapja, a Nemzeti Sport, mely magához képest negatív rekordot állított fel. 40 500 példányt adtak a vizsgált időszakban, ami a második negyedévhez képest 3,5 százalékos elmaradás, viszont előző év azonos időszakához képest 11,7 százalékos a visszaesés. Ilyen mértékű éves zsugorodásra még egyszer nem volt példa a sportújság esetében.

A napilapoknál maradva, a Népszabadság működésének utolsó teljes negyedévében 37 061 példányt adott el, ami előző negyedévhez képest lényegében stagnálást jelent, 0,2 százalékos a mínusz, előző év azonos időszakához viszonyítva pedig 8,2 százalékos a csökkenés. A nemrég új gazdára lelt Népszava 10 321 darabos értékesítése 1,9 százalékkal marad el az előző negyedévtől és 14-gyel 2015 harmadik negyedévétől.

Ami a közéleti-gazdasági hetilapokat illeti, a Heti Válasznál kisebb veszteséget könyvelhetett el a 168 óra és a HVG. Előbbi 13 031 példányt értékesített, ami negyedéves bázison minimális, 0,4 százalékos növekedést jelent, előző évhez képest viszont 9,7 százalékos a mínusz. Ugyanannyi, mint amennyivel a HVG 32 550 darabos eladása marad el a 2015 harmadik negyedévi teljesítményétől. Három hónap alatt viszont 1,7 százalékkal csökkent az értékesítés.

A harmadik negyedévben nagyon jól muzsikáltak azonban a pletykalapok, közülük is a Story-nak kellett szerényebb eredménnyel beérnie, hiszen a 169 751 darabos értékesítés "mindössze" 5 százalékkal haladja meg az előző negyedévit (éves bázison 2,3 százalékos az elmaradás még így is). Ellenben a Best 81 756, és a HOT! magazin 63 612 darabos eladása 12, illetve 15,4 százalékkal haladja meg a második negyedévi értékesítést. Ha ezt a következő negyedévben is meg tudják ismételni, akkor éves bázison is pluszba fordulhat a teljesítmény. A Best esetében jelenleg ugyanis 0,1, a HOT!-nál pedig 1,3 százalékos az elmaradás.

Rákaptak a vasárnapi olvasásra az emberek

A pletykalapok mellett a vasárnapi lapok szerepeltek még kiemelkedően, hiszen a Vasárnap Reggel kivételével növekedést tudtak elérni három hónap alatt. A Vasárnapi Blikk 76 104 darabos eladása 3,3 százalékkal több, éves bázison viszont 8,7 százalékos a mínusz, a Vasárnapi Bors három hónap alatt 4 százalékkal több lapot adott el, 55 235-öt, ami előző évhez képest 5,6 százalékkal kevesebb, a Vasárnapi Hírek 20 012 darabos értékesítése pedig 6,7 százalékos növekedés eredménye, ám az éves bázisú elmaradás még így is 3,8 százalékos.

A Vasárnap Reggel előző negyedévhez képest 0,4 százalékkal adott el kevesebb lapot, 44 517-et, ami előző évhez képest 3 százalékkal marad el.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!