2p

4,8 milliárd forint a kikiáltási ár.

23 repülőt, 20 hajtóművet, rakétákat, alkatrészeket árverez egyben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. az Elektronikus Aukciós Rendszerben - vette észre az Index.

Az árverés kezdetének időpontja október 25-e szerda volt, november 14-től lehet licitálni, az aukció november 16-ig tart majd. A belépési küszöb igencsak magas, már az árverési biztosíték összege is meghaladja az 1,2 milliárd forintot, ami jócskán leszűkíti a vásárlói kört. A licitlépcső 8 millió forint lesz.

(Fotó: Wikipedia)

A kiírás szerint a leendő vevőnek hadiipari tevékenységi engedéllyel kell rendelkeznie, és írásbeli nyilatkozatot kell tennie arról, hogy a MiG-ekkel tervezett ügylet a mindenkori nemzetközi, illetve uniós szankciós rendelkezések maradéktalan betartásával történik. A tranzakciót jóvá kell hagynia Oroszországnak, ugyanis Magyarország és az Orosz Föderáció közt érvényben van egy szerződés, amely szerint a magyar fél nem adhatja el harmadik félnek, többek között külföldi jogi és/vagy természetes személyek, vagy nemzetközi szervezetek részére a volt Szovjetunió licencei alapján a  gyártott katonai eszközöket.

A MiG-29-eseket hét ével ezelőtt vonták ki a forgalomból, a típussal 2010. december 7-én hajtotta végre a honvédség Dongó százada az utolsó kiképző repülést.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!