3p

Az elmúlt időszak egyik legsikeresebb szezonja volt az idei nyári főszezon, a korábbinál sokkal kevesebb fogyasztóvédelmi szabálytalansággal találkoztak a hatósági ellenőrök - mondta Koszorús László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára csütörtökön.

Úgy vélte, egyre több vállalkozás rájön arra, hogy érdemes betartani a szabályokat, mert a visszatérő ügyfél az igazán értékes. Az eredmények bizonyítják az elmúlt másfél évben a fogyasztóvédelemben végbement szemléletváltás sikerét, hogy a vállalkozásokkal együttműködve lehet eredményeket elérni. Barátságos, konzultatív jellegű hatóság kialakítására helyezik a hangsúlyt, nem a bírságolásra.

Szente István, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) megbízott főigazgatója elmondta: a nyári főszezonban összesen 1844 ellenőrzést végeztek a hatóság munkatársai, amiből 424 esetben tártak fel kisebb súlyú szabálytalanságot, ez 23 százalékos kifogásolási arányt jelent, ami 7 százalékponttal kevesebb a tavalyinál. A hatóság évek óta kiemelt figyelmet fordít a vendéglátóipar és a személytaxi-szolgáltatás ellenőrzésére. Az összes ellenőrzés közül 1667 vendéglátóipari egységben történt, 177 pedig taxi szolgáltatót érintett. Pozitívumként emelte ki, hogy a vendéglátó  egységeknél a tavalyihoz képest 6 százalékponttal javult a helyzet, így 421 esetben találtak szabálytalanságot, míg a taxisok ellenőrzésekor a 2014-es adatokhoz képest 8 százalékponttal kevesebb, 12 százalékban állapítottak meg mulasztást a hatóság ellenőrei. A fogyasztók érdekeit súlyosan sértő kirívó jogsértést nem tártak fel az ellenőrök az idei nyári szezonban.

Kiss Anita, a NFH szóvivője elmondta: a legtöbb jogsértést a helytelen étel- és italmérés miatt állapítottak meg az ellenőrök, ezen kívül volt a vásárlók könyvét érintő hiányosság és  előfordult, hogy nem tüntették fel a termékek árát. A hatóság összesen 1407 próbavásárlást is végzett, amelyből 254 alkalommal tártak fel valamilyen jogsértést. Az ellenőrök 3465 termék tömegét, térfogatát, valamint fogyasztói árát vizsgálták, az esetek 12 százalékában, 421 alkalommal állapítottak meg jogsértést. Összesen 162 esetben, a próbavásárlások 12 százalékában magasabb árat számoltak.

Szente István kérdésre válaszolva elmondta: összesen 884 ezer forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a hatóság, amit a megbízott főigazgató szerint pozitív, javulást jelent tavalyhoz képest. Elmondta azt is, hogy az ellenőrök a vizsgált kis- és középvállalkozásokat először csak figyelmeztetik, majd akkor bírságolnak, ha ismételten ugyanazt a jogsértést követik el.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!