3p

A legjobb járandóságokat a fegyveres testületekben szolgálók kapják.

Megjelent az idei első negyedéves statisztika a nyugdíjkifizetésekről. Ebből az derül ki, hogy a nyugellátások átlagos havi összege 119 484 forint volt ebben az időszakban. Ez a teljes ellátást jelenti, ezen belül különböztetnek meg főellátásokat és kiegészítő ellátásokat is. Mindjárt részletezzük, miről van szó.

A nyugdíjba vonuló alapesetben az öregségi korhatár betöltése után járó nyugdíjat kapja meg. Ehhez azonban kapcsolódhatnak egyéb ellátások is, például az elhunyt, szintén nyugdíjas férj vagy feleség után özvegyi nyugdíj illeti meg a házaspárját.

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság kimutatása ezért különbséget tesz a nyugdíjasok között, egyrészt a jogcímek szerint, másrészt a juttatott ellátások szerint. Öregségi - tehát a korhatárt betöltött - nyugdíjas honfitársaink száma például 2 034 759 volt az első negyedévi statisztika szerint. Körükben a teljes ellátás havi átlagos összege 124 014 forint volt. Ebből a főellátás 112 498 forintot tett ki. Kiegészítő ellátásban 664 780 öregségi nyugdíjas részesült. Vagyis vannak, akik csak egy jogcímen kapják a járandóságukat, mások többféle ellátásban is részesülnek.

A legnagyobb tábort természetesen a nyugdíjkorhatár felettiek jelentik. Közöttük is megkülönböztetik azokat, akik korábban rokkantsági nyugdíjban részesültek, de a korhatár betöltésével átsorolták őket. Külön tartják továbbá nyilván a Nők 40 programban részt vevőket, vagyis azokat a hölgyeket, akik rendelkeznek 40 év szolgáltati idővel, ezért nyugdíjba vonulhattak. Róluk az derül ki az adatbázisból, hogy a 146 876 fős csoportjukon belül 121 547 forint volt a teljes ellátás havi átlagos összege (a főellátásé valamivel kevesebb, 120 013 forint).

Szintén az öregségi nyugdíjasok közt tartják nyilván az egykor a fegyveres testületekben szolgálókat (kiegészítés: az 1955 előtt születetteket), szám szerint 2 262 főt. Ők a maguk idejében az általános nyugdíjkorhatár alatt vonulhattak nyugdíjba, de a kimutatások szerint nem csak ebben kedvezett nekik a mindenkori nyugdíjrendszer: ők kapják a legmagasabb, 220 819 forintos nyugdíjat is (persze ez is csak átlag). 

A fő- és egyéb ellátások havi átlagos összege - mint jeleztük - kicsivel több mint 119 ezer forint volt 2017 elején. Eközben a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint a nettó havi átlagkereset ugyanebben az időszakban 198 400 forint volt (családi kedvezmény nélkül számítva).

Vagyis a két fő jövedelemforrás, a nyugdíj és a kereset nettója közti különbség 78 916 forint volt. Ami azt jelenti, hogy az átlag nyugdíj ma Magyarországon az átlagos nettó kereset 60 százalékát teszi ki.

Új CSOK kalkulátor 

Vélhetően még nagyobb lesz a szakadék a jövőben, mivel a bérek emelkedését a piaci törvényszerűségek - munkaerőhiány - mellett az állam is generálja a minimálbér inflációt meghaladó növelésével. Eközben a nyugdíjak a mindenkori fogyasztói árindexhez kötötten emelkednek, az év végi nyugdíjprémium - amire idén és jövőre is sor kerül, mert a feltételül szabott 3,5 százalék feletti gazdasági növekedés teljesül - összege pedig nem épül be a járandóságokba.

Baka F. Zoltán

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!