2p

Ennyi az első tíz fővállalkozói számla értéke. Közben lehet, hogy a Paks 1 elbontására nem is lesz pénz.

Megkezdődött a Paks II beruházás első tíz, 98 millió eurós, nagyjából 30 milliárd forint összértékű fővállalkozói számlájának kifizetése - jelentette be Aszódi Attila a Portfolio Energy Investment Forum 2017 keddi budapesti konferenciáján. Hozzátette: a napokban megkezdik az orosz hitel lehívását.

(MTI)

Az erőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár elmondta: eddig nem hívták le az orosz hitelt, de a helyzet a napokban megváltozik. Az első, a tervezési munkákért járó kifizetések elindításával együtt megemelik a Paks II. Atomerőmű Zrt. alaptőkéjét - közölte Aszódi Attila. Hozzátette: a fővállalkozói számlák 80 százalékát az orosz államközi hitelből, 20 százalékát hazai költségvetési forrásból fedezik.

Az atomerőmű két új blokkjának megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter, Süli János hétfőn döntött úgy, hogy megkezdődhet a számlák kifizetése.

Eközben arról ír a Magyar Nemzet, hogy a Paks 1 bontási költségeinek fele sem gyűlik majd össze időre a leszerelés finanszírozására létrehozott Központi Nukleáris Pénzügyi Alapban. Ennek kapcsán nyilatkozott a lapnak Fabók Márton, az Energiaklub energiapolitikai szakértője, aki szerint még a legoptimistább kormányzati számítások is azt mutatják, jóval kevesebb lesz az atomerőmű lebontására szánt megtakarítás a tényleges költségeknél.

Egy tavaly elfogadott program szerint 2084-ig 1650 milliárd forintra lesz szükség a paksi atomerőmű leszerelésére. A bontási alap legnagyobb befizetője maga az erőmű, de már most látszik, hogy az üzem befizetései a szükséges összeg kevesebb mint felét teszik majd ki. A hiányzó 864 milliárd forintot az adófizetőknek kell majd előteremteniük.

via MTI, Magyar Nemzet

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!