3p

Hatmilliárd forint forrásra pályázhatnak a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében az idén a magántulajdonban lévő ipari parkok - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium belgazdaságért felelős helyettes államtitkára pénteken Debrecenben a Határ úti ipari parkban, amely elnyerte a Tudományos és technológiai park címet.

Lenner Áron Márk hozzátette: inkubátorházak fejlesztésre szintén a GINOP keretében további kétmilliárd forint áll rendelkezésre. Azok az ipari parkok, amelyek tulajdonosai között önkormányzatok is vannak, a területfejlesztési operatív program keretében további mintegy 50 milliárd forintot használhatnak fel fejlesztésre ebben az évben - mondta.

Elismeréssel szólt a Határ úti ipari parkot működtető Xanga cégcsoport munkájáról, amelynek eredményeként a park az országban az elsők között nyerte el a Tudományos és technológiai park címet. A cím azt jelzi, hogy a debreceni park magasabb minőségű szolgáltatásokat nyújt a betelepülő vállalkozásoknak.

Lenner Áron Márk kitért a KSH pénteken nyilvánosságra hozott adataira, miszerint tavaly decemberben 9,4 százalékkal nőtt az ipari termelés, az év egészében pedig 7,5 százalékkal. Emlékeztetett: a kormány deklarált célja, hogy 2020-ra a nemzeti össztermékben 30 százalék legyen az ipari termelés aránya, miközben az Európai Unióban csak 20 százalékos arányt tűztek ki célul.

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára arról beszélt, hogy a közlekedési ágazat fejlesztése is jelentősen hozzájárul a magyar gazdaság növekedéséhez. Megemlítette egyebek mellett a megyei városok bekapcsolását a gyorsforgalmi úthálózatba, a debreceni repülőtér autópálya-összeköttetésének megteremtését, a 2018-ra elkészülő újabb gyorsforgalmi közúti összeköttetést Erdéllyel, valamint a Debrecent is érintő észak-dél közúti korridort.

Barcsa Lajos (Fidesz-KDNP), Debrecen gazdasági alpolgármestere kijelentette: a város mindenben támogatja az ipari parkok fejlesztését, a Debreceni Egyetem pedig biztosítja azt a magasan képzett helyi munkaerőt, amelyre alapozva tovább fejlődhet a debreceni Tudományos és technológiai ipari park. Csukás Endre, a Xanga cégcsoport igazgatója emlékeztetett arra, hogy csaknem húsz éve kezdték meg az ipari park kialakítását, akkor 40 hektár területen. A ma már 120 hektáros parkba betelepült 45 vállalkozás több mint ötezer embernek ad munkát - tette hozzá.

Herdon István, a Xanga cégcsoport vezérigazgatója megjegyezte: az új Tudományos technológiai ipari park a Határ úti mellett összefogja a helyi nemzetközi repülőtéren elkészült trimodális - közúti-vasúti-légi - logisztikai központot és az ugyancsak a repülőtéren lévő innovációs inkubátorházat is. Mórucz Norbert, az ipari parkok egyesületének elnöke elmondta: a debrecenivel együtt jelenleg hat tudományos és technológiai ipari park van az országban ez a szám néhány héten belül kettővel nő, a harmadik negyedévre pedig várhatóan eléri a húszat.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!