3p

Az újpesti focicsapatot működtető gazdasági társaság tőkéjét már a működés második évében eltüntette a hatalmas veszteség. Most a fennmaradás érdekében újabb nagy összeget kellett betolnia a tulajdonosoknak.

A legfrissebb, megújult éves beszámoló szerint a legutóbbi üzleti évében - amelynek fordulónapja a megszokottakkal ellentétben június 30-a (tehát 2016. július 1. és 2017. június 30. közötti időszakra vonatkozik) - 186 millió forintos veszteséget halmozott fel az Újpest 1885 Futball Kft. Tekintve, hogy most váltottak üzleti évet, a beszámolóban szereplő előző időszaki adatokkal nem összehasonlítóak a mostaniak, a tendencia viszont még így is egyértelmű: továbbra sem tudtak úgy változtatni a gazdálkodáson, hogy sikerüljön nyereségessé tenni az üzletmenetet.

A társaságot 2013-ban alapították, azt az évet 23 milliós saját tőkével nyitották és 20 milliós nyereséggel. 2014-ben 1,081 milliárdos veszteséget értek el, ami a saját tőkét 1,007 milliárdos mínuszba húzta. 2015-ben a helyzet tovább romlott, 619 milliós újabb veszteséget hoztak össze, a saját tőke pedig mínusz tartományban maradt.

A működés nyereségessé tételére már csak azért is szükség lenne, mert a folyamatos veszteségek újra és újra felemészthetik a társaság saját tőkéjét, mint arra volt is példa 2014-ben, már a cég működésének második évében. Ha pedig 2 egymást követő évben fennáll a mínuszos saját tőke, akkor a fennmaradás érdekében a tulajdonosoknak pénzt kell betenni, máskülönben a cégbíróság legvégső esetben a működéstől is eltilthatja a társaságot.

A legutóbbi beszámoló szerint 728 millió forintot kellett betolnia a tulajdonosoknak a cégbe.

Ennek köszönhetően a -200 millió forintos saját tőke 345,9 millió forintra emelkedett.

Nem ez volt azonban az első ilyen jellegű manőver, hiszen 2015-ben még a mostaninál is nagyobb összeget kellett befizetnie a tulajoknak. Akkor 1,007 milliárd forintos saját tőkét kellett volna orvosolni, erre egy 1,3 milliárdos pótbefizetés szolgált. Mivel azonban több mint 600 milliós veszteséget termeltek, nem sikerült eltüntetni a tetemes mínuszt a saját tőke soráról.

Így tehát a tulajdonosok 4 év alatt közel 2 milliárd forintot tettek be az újpesti fociklubot működtető cégbe, ami lényegében a veszteségek finanszírozását szolgálta.

Híznak a bevételek és a költségek is

A legutóbbi beszámoló szerint szépen híznak a bevételek az Újpest 1885-nél, hiszen 736 millió folyt be a kasszába.

  • Ennek döntő része vagyoni értékű jog hasznosításából származott, 518,2 millió forint,
  • második legnagyobb tétel, 121 millió, játékos megfigyelési szolgáltatásból eredt,
  • a bevételek mindössze 5 százaléka, 40 millió származott jegyértékesítésből,
  • közel azonos összeg, 26-27 millió forintot pedg a TV-s és egyéb jogdíjaknak, illetve a management szolgáltatásnak köszönhetnek.

Sokat segítettek a gazdálkodáson az egyéb bevételek is, ezen a soron 868 milliót tüntettek fel, ennek nagy része, 541 millió forint azonban kölcsön elengedésnek köszönhető, tehát tényleges pénzforgalommal nem járt.

A bevételekkel szemben 465 milliót számoltak el anyagjellegű ráfordításként, 976 milliót pedig személyi jellegűként. Utóbbin belül csak a bérköltség 788,7 milliót jelentett, vagyis a klubhoz befolyt nettó bevétel még a játékosok és az alkalmazottak fizetését sem képes fedezni. Így nem meglepő, hogy már üzemi szinten is veszteséget kellett elkönyvelnie az Újpestnek, 165,4 milliót, ami a pénzügyi műveletek eredményének figyelembevételével 183 milliós mínusz generált a mérleg szerinti eredmény soron.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!