2p

Mégsem kell pénzforgalmi számlát nyitniuk.

A kormány adócsomagja szerint pénzforgalmi számla nyitására lettek volna kötelezve az egyéni vállalkozók, így természetesen azok is, akik kisadózóként fizetik havonta a 25, 50 vagy 75 ezer forint fix adót (az összeg attól függ, hogy főállású katás vállalkozóról van-e szó, illetve hogy mekkora közterhet vállal a magasabb nyugdíj reményében).

Számlanyitás és más költségek is terhelték volna az adózót 

A parlamenthez benyújtott kormányzati adójavaslat azonban megszüntetné ezt a kiváltságos helyzetet. Az intézkedés túlnyomórészt a katásokat érint a 24.hu korábbi cikke szerint. Ők eddig a lakossági számlán keresztül intézték az utalásaikat, legyen szó adófizetésről, közműdjakról, s egyéb, a privát ügyeiket érintő pénzmozgásokról.

Egyéni vállalkozóként azért éri meg a katát választani, mert minimális adminisztráció mellett kiszámítható adót kell fizetni. Alanyi áfamentesként arra kell ügyelni, hogy az éves bevétel ne haladja meg a 8 millió forintot. Fölötte ugyanis már áfás számlát kell kiállítani, ami ha mással nem is, de plusz adminisztrációval mindenképpen együtt jár. Közben az éves bevételi határt 6-ról 12 millióra emelte a mostani évtől a parlament, tehát a katásoknak nem árt figyelni a munkáik beárazása során.

Visszatérve a parlamenti csomaghoz, a gazdasági bizottság a múlt héten egy olyan módosítót adott be, amely kiveszi az eredeti csomagból ezt a rendelkezést. Vagyis a kata szerint adózó egyéni vállalkozások mégsem kényszerülnek arra, hogy újabb számlát nyissanak, ahová a vállalkozói tevékenységükből származó bevételeiket utalják. A módosító módosítójáról ugyan lesz még szavazás, de mivel a kormány álláspontját képviselő testület indítványáról van szó, szinte kizárt, hogy leszavaznák a képviselők. Mivel több mint 100 ezer katás adózó működik, az eredeti állapot helyben hagyása a vállalkozók egy jelentős körének hozna könnyebbséget.

Baka F. Zoltán

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!