2p

Aggódni szerintünk azért még nem kell a felcsúti polgármesternek, noha eddig csak a tavalyi összeg 15 százalékának megfelelő értékben tudott leszerződni a MÁV-val.

Az eddigiek alapján úgy tűnik, idén nem megy annyira jól Mészáros Lőrinc egyik építőipari cégének, az R-Kord Kft.-nek, mint tavaly - legalábbis, ha a MÁV-tól kapott munkák értékét nézzük. Az állami vasúttársaság honlapján közzétett szerződéslista szerint 2017 szeptember végéig 4 munkára szerződött le az állami vasúttársasággal.

A legtöbb pénzt, 365,7 millió forintot a Hermádnémeti-Bőcs-Taktaharkány-Szerencs állomásközben elvégzendő kábelezési munkákért kapja majd. Emellett

  • sorompó hajtóművek és LED-es optika karbantartásért 33,45 milliót,
  • a Balatonfűzfő, Balatonalmádi, ALsóörs és Balatonfüred állomásokok elvégzendő szerelvényszoba felújításokért 30,6 milliót kaphat,
  • Biatorbágy állomásokon pedig utastájékoztató rendszert fog kiépíteni 73,8 millió forintért.
(Fotó: MTI)
Így összesen 503 millió forint ütheti majd a felcsúti polgármester markát, az összeg viszont alig 16 százaléka a 2016-os szerződések értékének.

Igaz, akkor sem nyert el sokkal több munkát, viszont azok jóval nagyobb értéket képviseltek. Egy másik céggel együtt csak a Felsőzsolca - Hidasnémeti szakaszon végzett munkákért zsebelhettek meg több mint 1,1 milliárd forintot. Országszerte a szintbeni közút-vasút kereszteződések biztonságának növeléséért 4 részben 1,9 milliárd forintot kapott.

Bár a MÁV-tól kevesebb munka esett le eddig idén, az R-Kord miatt mégsem kell túlságosan aggódnia Mészárosnak, hiszen a V-Híd Zrt.-vel közösen elnyerték a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) Püspökladány-Ebes szakaszon tervezett munkáira kiírt közbeszerzést, amiért 7,5 milliárdot kapnak nettóban, egyedül végzi a NIF-nek a Budapest-Esztergom vasútvonal kiegészítő biztosítóberendezési munkáit és kiegészítő tervezését, amiért 7,6 milliárdot tehet zsebre.

Az R-Kord Kft. 2016-ban egyébként 17 milliárdos árbevételt ért el a korábbi 6,5 milliárd után, amiből 3,6 milliárd tiszta nyereség maradt. 2015-ben mindössze 752 millió maradt a cégben adózás után.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!