2p

A nyári forgalomban újból téma lett az autópályás jobbra tartás.

Az elmúlt hetekben ismét téma lett a jobbra tartás a hazai autópályákon. A kérdés nem csak azért fajsúlyosabb, mint a korábbi években, mert a gazdaság és az emberek életszínvonalának növekedésével többet autózhatunk, hanem mert a fizetős úthálózat kiterjesztésével és a megyei matrica bevezetésével sokkal többen vették meg a jogosultságukat.

Hogy a megnövekedett forgalom mellett mennyire égető kérdés lett a jobbra tartás az abból is látszik, hogy Magyar Közút Nonprofit Zrt. többször is közleményt adott ki a témában, illetve táblákat szerelt fel az M7 Székesfehérvár és Budapest közötti 3 sávos szakaszán, ahol a középső sávban haladók nem csak a sztráda áteresztőképességét csökkentik, de balesetveszélyes helyzetet is előidéznek. Emellett másokat is a KRESZ megszegésére kényszerítenek.

Éppen ezért megkérdeztük a Országos Rendőr-Főkapitányságot, hogy ellenőrzik-e a notórius „balra, vagy középre tartókat”.

A válaszból kiderül, hogy bár a rendőrség figyeli a szabálytalankodókat, sem a VÉDA Közúti Intelligens Kamerahálózathoz tartozó, már működő változtatható helyű komplex közlekedési ellenőrzési pontok, sem pedig a kialakítás alatt álló fix komplex pontok nem alkalmasak a szabályok betartásának ellenőrzésére.

A belső vagy középső sávban való folyamatos haladás nyilván sokkal nehezebben ellenőrizhető, mint például a sebesség. A rendőrség válaszából az derül ki, hogy elvileg van esély a lebukásra, de azért komoly kockázatot nem vállalnak azok, akik nem tartják be ezt a fontos szabályt a sztrádákon.

Szász Péter
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!