Vizes vb: most több mint 870 millióval ugrott meg a számla


A szervezők ezúttal hajókat és úszóműveket csaptak hozzá a cechhez.

Tovább hízik a vizes vb költségvetése: a szervezők most hajókat és úszóműveket beszerzésére szerződtek összesen nettó 873,5 millió forintért, szúrta ki az mfor.hu a közbeszerzés hatóság oldalán.

Az új költés két vállalkozói szerződésből jött össze, melyet a Bp2017 Világbajnokság Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. a MAHART - PassNave Kft.-vel kötött meg - szokás szerint hirdetmény nélkül, tárgyalásos eljárásban, arra hivatkozva, hogy a projekthez kiemelten fontos közérdek fűződik, és nem tűr halasztást.

Az egyik szerződés "vízi személyszállítási szolgáltatás" biztosításáról szól, melynek keretében a MAHART 14 hajót biztosít a világbajnokság idejére. Ezek közül 8 hagyományos hajó a Vigadótól és a Müpától szállít majd embereket a Duna Arénához, 3 VIP hajó pedig csak a Vigadó és a Dagály között közlekedik majd. Ezeknek a ladikoknak minimum 150-150 főt be kell tudni fogadnia.

Lesz egy spéci VIP hajó is, a szerződés megnevezése szerint "Nagy Rendezvényre", melybe már 250 főnek kell beleférnie. Ez a Müpa és a Dagály között közlekedik majd.

A MAHART csatasorba állít még 2 db gyorsjáratú hajót is, minimum 54 fős befogadó képességgel. A többi hajónak csak 15 km/h-s sebességet kell tudnia, ezeknek legalább 50 km/h-val kell szelnie a Duna habjait.

A hajós beszerzésekre nettó 378,5 millió forintot kap a MAHART. A szerződés szerint a szállítási időszak a július 14 és július 30 közötti 17 napot öleli fel, így ez azt jelenti, hogy napi 22,3 millió forintból megy majd a hajóztatás a vizes vb-n.

Azért nem ilyen ladikokra kell majd számítani

A másik szerződésben kikötői úszóművek és bejáróhidak beszerzését vállalták el. Ezeket a kivitelezőnek június 1-ig kell kitelepítenie: a Vigadó térre megy 1 db, a margitszigeti vizes vb Fina Market bazárához 2, a Duna Arénához 4, a Hajós Alfréd uszodához pedig 1 ilyen úszómű kerül.

Mindezt nettó 495 millió forintért.

A vizes vb összköltsége a hivatalos dokumentumok szerint most 95,1 milliárd forintnál áll.

mfor.hu


Olvasta már?



hirdetés
Kilátót épít Dunaújváros a Duna-partraKilátót épít Dunaújváros a Duna-partra

Legelőször 2014-ben merült fel a kilátó építésének gondolata, most az ötletből valóság is lehet.

.
hirdetés
elrejt
 
.