A tervezettnél magasabb infáció miatt szükség lesz a nyugdíjak korrekciójára idén novemberben, de a gazdaság alakulása azt is lehetővé teszi, hogy prémiumot kapjanak az idősek - jelentette be a mai Kormányinfón Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a kormány az elmúlt napokban értékelte a gazdasági folyamatokat, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tájékoztatója alapján.
Lázár János
A konkrét összegekről ugyanakkor még nem tudott beszámolni, mert még folynak a számítások. Az majd az októberi, novemberi gazdasági helyzettől függ, hogy a tavalyihoz hasonlóan idén is kapnak-e Erzsébet-utalványt a nyugdíjasok.
Ezzel kapcsolatban pontosítást kértünk a minisztertől, hogy két- vagy háromféle juttatásra számíthatnak év végén a nyugdíjasok. Lázár válaszából kiderült, hogy három: a korrekció és a prémium mellett érkezhet az utalvány.
Korábbi számításaink szerint a magasabb infláció miatti kiegészítés, valamint a prémium együttesen 24-25 ezer forintot jelenthet majd az időseknek novemberben. Ehhez jöhet hozzá az utalvány, amiből tavaly 10 ezer forint értékben kaptak a nyugdíjasok.
A kormány áttekintette a nyugdíjasok helyzetét javító intézkedéseket, egészen 2010-ig visszamenőleg. Megállapították, hogy helyes döntés volt a rezsicsökkentés - az áram és a gáz tarifája 30 százalékkal csökkent az idősek körében Lázár beszámolója szerint - valaminta nyugdíjak vásárlóértékét is sikerült megőrizni az éves emelésekkel.
mfor.hu