3p

Októberben nagyobb fokozatra kapcsolt a jegybank állampapír-vásárlása, hiszen eddig még nem látott összegben vásárolhatott a devizás papírokból.

A Magyar Nemzeti Bank októberben közel 125 milliárd forintért vehetett a másodpiacon devizában kibocsátott magyar állampapírt - derül ki az előzetes mérlegadatokból. A jegybanknál lévő állomány ugyanis 215,9 milliárd forintot tett ki a szeptemberi 90,6 milliárd után.

Az biztosan kijelenthető, hogy hatalmas összegű "bevásárlás" történt a jegybank részéről, sőt, lényegében még a fent említett 125 milliárdnál is nagyobb lehet az a mennyiség, amire szert tettek októberben. Mivel devizás állampapírokról van szó, az állomány aktuális nagyságára az árfolyamváltozások is hatnak. Októberben pedig 1,2 százalékkal erősödött a forint az euróval szemben, egy ilyen változás pedig értelemszerűen apasztja az állományt.

Ahogy arról elsőként az mfor.hu számolt be, a Matolcsy György vezette jegybank júliusban kezdett a másodpiacon devizában kibocsátott állampapírokat vásárolni. Akkor azzal indokolták ezt a fajta tevékenységet a lapunknak, hogy ezzel a döntően nem rezidensek által tartott devizakötvények hazai kézbe kerülnek, így csökken a bruttó külső adósság, és egyben mérséklődik a rövid külső adósságpálya is.

"Az MNB az új programjával lehetőséget kíván nyújtani arra is, hogy amennyiben az Államadósság Kezelő Központ az önfinanszírozási koncepciónak megfelelően tovább növeli az államadósság belső, forint finanszírozásának arányát, akkor erre az MNB által megvásárolt devizakötvények piaci áron történő visszavásárlásával is lehetősége legyen. Az MNB a program végrehajtása során kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a devizatartalék-megfelelés folyamatosan biztosított legyen" - közölték portálunkkal.

Tiltott finanszírozás?
Azzal, hogy a jegybank a másodpiacon vásárolja a magyar devizás államkötvényeket, nem követ el tiltott monetáris finanszírozást. Erre jó példaként hozható fel az Európai Központi Bank, a Fed és a Bank of Japan is, melyek szintén a másodpiacon hajtják, illetve hajtották végre az eszközvásárlásaikat. Ennek során kormányok, hivatalok és intézmények által kibocsátott kötvényeket vásároltak.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) részéről pedig korábbi válaszuk alapján annyit lehet tudni, hogy már a nyári hónapokban is vásároltak vissza devizakötvényeket az MNB, mint ügynök közvetítésével. Így talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk: ez a tevékenység az elmúlt hónapokban is folytatódhatott, tekintve azt az adósságkezelői célt, hogy még idén 900 millió eurónyit szeretnének előtörleszteni a jövőre lejáró adósságból.

A visszavásárlások további részleteiről az ÁKK üzleti érdekekre hivatkozva nem nyilatkozott.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!