1p

A telekommunikáció mellett szóba került az űripar és az Üzbegisztán–Magyarország Befektetési Alap is.

Az üzbég miniszterelnök-helyettessel, Jamshid Khodjaevvel tárgyalt a 4iG elnök-vezérigazgatója, Jászai Gellért – írja az Mfornak küldött közleményében a vállalat. A megbeszélések középpontjában a telekommunikációs és digitális infrastruktúra fejlesztése állt.

Kiemelt figyelmet kaptak a közös IT-fejlesztések, a műholdas és geoanalitikai megoldások, valamint az üzbegisztáni IT Parkkal és az Uzbekcosmos-szal, az ország űrtevékenységért felelős állami ügynökséggel kialakítható partnerségek.

Az egyeztetések során szó esett az Üzbegisztán–Magyarország Befektetési Alap lehetőségéről is, amely a jövőbeni közös projektek és kiemelt ágazatok fejlesztésének egyik lehetséges finanszírozási eszközeként szolgálhat.

„A 4iG Csoport hosszú távú stratégiájában Üzbegisztán kiemelt piac, a tárgyalások megerősítették a felek szándékát a partnerség további mélyítésére” – áll a cég közleményében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!