5p

Tavaly év végén 335 millióval támogatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma azt a fideszesek által alapított sport egyesületet, mely 5 éves működése alatt már milliárdos összeget kalapozott össze. Az új bázis 2011 óta csendben formálódik közpénzekből Magyarország egyik legszegényebb régiójában, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

A kormányfő fociszeretete látható nyomát hagyja az országon mióta 2010-ben újra hatalomra került az Orbán-kormány. A stadionrekonstrukciók mellett újabbnál újabb focibázisok épülnek Magyarországon, melyek zászlóshajója egyértelműen a közpénzeknek minősülő összegeket osztogató TAO-rendszer legnagyobb nyerteseként tündöklő Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány. Mellette alakul a fejlesztési miniszter, Seszták Miklós városának focija is, hiszen milliárdos stadiont kap Kisvárda, de a NAV új vezérének városa, Mezőkövesd focija is tudta kamatoztatni a Tállai Andráshoz fűződő kapcsolatát.

Az elérhető adatok alapján a legújabb focibázis, melyet ezúttal joggal nevezhetünk Felcsút 3-nak is, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében formálódik, egészen pontosan Putnokon. A kormany.hu oldalán közzétett dokumentum szerint tavaly év végén ugyanis 335 millió forintot adott az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásként a Sajóvölgye Focisuli Sport Egyesületnek sportpályák, öltözők, villanyvilágításos műfüves pálya kialakítására és infrastrukturális fejlesztésekre Putnokon, Múcsonyban és Bánhorvátiban. Ez azonban még csak a jéghegy csúcsa.

A focisulik szívesen követnék a felcsúti példát

Mi is az a Sajóvölgye Focisuli Sport Egyesület?

Az egyesületet 2011-ben (szerk.: a TAO-rendszer bevezetésének évében) alapította két helyi fideszes országgyűlési képviselő és polgármester. Tamás Barnabás korábbi országgyűlési képviselő és évek óta Putnok polgármestere, Demeter Zoltán pedig Bánhorváti korábbi polgármestere, jelenleg országgyűlési képviselő. Az egyesület elnöke Negrutz Ágoston, a Fidesz kazincbarcikai képviselője.

A Sajóvölgye Focisuli nemcsak az alapítói miatt nevezhető joggal Felcsút 3-nak, hanem azért is, mert az egyesület támogatója és együttműködő partnere a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány. Egy, a kazincbarcikai önkormányzat oldalán fellelhető dokumentum szerint az egyesület célja felnőtt szinten, hogy "Putnokon stabil NB III-as csapat működjön, ahol lehetősége lesz az utánpótlás bázisainkból felkerülő fiataloknak felnőtt mérkőzéseket játszani és tovább fejlődni". A későbbiekben pedig remélhetőleg többen felkerülhetnek az NB II-be, és bíznak abban is, hogy majd az NB I-be is tudnak játékosokat delegálni.

A rendszerük lényege röviden
Alapvetően a központi elem az, hogy a 30-40 km-re lévő kisebb településekből a toborzások után az érdeklődőket buszokkal viszik az edzésekre. Az egyesület honlapja szerint 4 alközpontja van: Putnok, Múcsony, Bánhorváti és Kazincbarcika.

A 2014-es dokumentum szerint - melyben önkormányzati támogatást igényeltek - az egyesület tervei szerint a kialakított rendszerüknek köszönhetően

"sok-sok gyermek választja továbbra is a labdarúgást, sportolni fog, egészségre neveljük őket a sok-sok káros szenvedélyekkel szemben, hiszen tudjuk, nem válhat mindenkiből élsportoló. Emellett ez a modell hosszú távon garantálni fogja azt, hogy sem Putnokra sem Kazincbarcikára ne kelljen majd máshonnan játékosokat igazolni".

A Sajóvölgye működésük kezdete óta igencsak látványos fejlődésen ment keresztül. A Magyar Labdarúgó Szövetség oldalán található adatbázis szerint (2014-es évre az éves jelentés alapján) ugyanis 2011 és 2015 között összesen 1,055 milliárd forintnyi TAO-pénzt sikerült összekalapoznia, amihez ha hozzávesszük a tavaly év végén az EMMI által adott 335 milliót, akkor az egyesület több mint 1,3 milliárdos közpénzt kapott. Igaz, a teljes TAO-összeget nem tudták felhasználni, abból ugyanis 847 milliót költöttek el eddig. Mindesetre a térséget és az újonnan alakulás tényét nézve szép teljesítmény, hogy már a működésük első évében is sikerült 221,7 milliót összeszedni.

2,8 milliárd egy autóért - gyönyörű autócsodák


A további időszakokban is jelentős összeget zsebeltek be a TAO-pénzekből, 2015-ben pedig 115,3 millió forintot kaptak. Külön említésre méltó, hogy a támogatási igazolások alapján stabilan 9-12 vállalkozó támogatja őket, valaki közülük a tavalyi évet leszámítva egyszerre 100 millió forint körüli összeget juttatott az egyesületnek.

A sportfejlesztési programjuk szerint a tavalyi 115,3 millió forint nagyobb részét 67,5 milliót az utánpótlás-nevelés feladatainak támogatására költenék, 30,5 millió forint pedig előfinanszírozott formában tárgyi eszköz beruházást fedezne. A dokumentum szerint Putnokra terveznek egy főépületet öltözőkkel és kiszolgáló helyiségekkel, két füves pályát mobil lelátóval és tv-közvetítő állvánnyal, Múcsonyban a pálya műfüves borítását cserélnék, ugyanakkor egy füves edzőterületet is kialakítanának, míg Kazincbarcikán a sportiskola területén műfű borításra, labdafogó hálóra és villanyvilágításra lenne szükség.

Hiába azonban a százmillióra rúgó közpénzből juttatott támogatás, az egyesület éves jelentése szerint felemásan teljesítettek az eddigi évek alatt. 2011-et egy 9,5 milliós veszteséggel zárták, amit egy 45,8 milliós nyereség, majd egy 39,5 milliós veszteség követett, 2014-ben pedig 1,7 milliós nyereséget sikerült produkálniuk. A dokumentumok szerint egyébként a költségvetési támogatás mellett még önkormányzati támogatáshoz is hozzá tudtak jutni, gazdálkodói szervezet támogatására viszont nem találtunk információt.  

Néhány érdekesség a térségről

Magyarország azon megyéjében formálódik az új focibázis, ami az egyik leginkább elmaradottabb térségként nevezhető. Meghatározó a közfoglalkoztatás, az egyik legalacsonyabb az átlagos kereset, és a többi megyéhez képest nagyon alacsony az új munkahelyek száma, a munkanélküliség pedig az országos átlagnak több mint 2-3-szorosa.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!