Néhány órával azután, hogy Orbán Viktor levonult a színpadról a győri Multicsarnokban, Magyar Péter a Bécsi kapu téren lépett fel a színpadra a városban.
Beszédét azzal is kezdte, hogy a nagyközönség elől elzárt Digitális Polgári Körös rendezvény körülményeit saját országjárásához hasonlította.
„Fekete csík, fekete függöny, térfigyelő kamerák. Ez Orbán Viktor világa. Ez a 15 év mérlege. Egy, a saját népétől rettegő vezető mérlege. Kitől fél? A mélyszegénységben élő több százezer gyerektől?”
- tette fel a kérdést, majd arról beszélt, hogy szegénység azért van az országban, mert a miniszterelnök „a bűnbandájával együtt 20 ezer milliárd forintot lopott el” a magyar emberektől.
Ütötte a vasat Magyar azzal kapcsolatban is, hogy Orbán Viktor továbbra sem hajlandó kiállni vitázni vele:
„Elnök úr, hallom, lehet öntől kérdezni. Nem egyenesen, pacekban, hanem előre megírva a stábja által. Ez nem az igazi bátor harcos, ez olyan Temuról rendelt bátor utcai harcos, olyan digitális harcos kinyomtatva. De ha már lehet kérdezni. Miért nem áll ki 20 éve vitázni?”
Aztán kijelentette, hogy „vége van. Már csak az a kérdés, hogy mennyire van vége.” Ez szerinte a fideszesek is látják. Beszélt arról, hogy hétfőn bemutatja a Tisza Párt a jelöltjeit, és ezzel össezált a program, összeállnak a jelöltek, a Tisza pedig készen áll „a kormányzás felelősségének átvételére”. De az igazi munka majd csak a választások megnyerése után fog kezdődni, a kormányzással.
A választási esélyekről szólva így fogalmazott Magyar:
„Jól állunk. Egészen jól állunk. Talán még soha nem álltunk ilyen jól. De ez nem lesz egy sétagalopp. Ez egy nagyon nehéz, embert próbáló 148 nap lesz. De megéri.”
Mfor-vélemény:
A hallgatóság számos ponton skandálással, bekiabálásokkal fejezte ki tetszését, azonban talán még a közönség soraiban is felmerülhetett: ezúttal bizony Magyar Pétertől sem lehetett kérdezni.
Különböző országjárásainak állomásain a Tisza elnöke általában hosszasan válaszol a hallgatóságból érkező – időnként kifejezetten ellenséges – kérdésekre is. Ezúttal azonban ez a blokk elmaradt, beszéde végén a pártelnök elhagyta az emelvényt.
Lehetséges, hogy a nagy tömeg, esetleg a technológiai korlátok miatt döntöttek így a Tiszánál, azonban korábban többször is beszélt arról Magyar, hogy azért is megy a Digitális Polgári Körök országjárásának helyszíneire, hogy megmutassa, milyen egy valódi országjárás, ahol egy politikus ki mer állni a polgárok elé és válaszolni a valódi kérdésekre.
„ A Tisza és a mellette álló többség megmutatja Önnek élőben, hogy milyen a valódi országjárás és milyen az, amikor egy politikus nem csak a sajátjai elé mer kiállni előre megírt kérdésekre válaszolni”
- írta Orbánnak az országjárást bejelentő bejegyzésében, amelyben úgy fogalmazott, hogy a DPK-országjárás nem igazi országjárás,
„amin bárki részt vehet, még akár kérdezhet is, hanem olyan magtáras stílusban, előzetes regisztrációval, digitális harcosoknak és Orbán-janicsároknak”.
Tény a győri Tisza-rendezvényen bárki részt vehetett – kérdezni azonban ezúttal itt sem lehetett.
