2p

Úgy tűnik, a kormányban és a nemzeti vagyonkezelőnél is elszámolhatták magukat a vizes vb létesítményeinek üzemeltetési költségét illetően. Jelenleg ugyanis nincs elég pénzük, így szerződni sem tudnak a leendő üzemeltetővel.

Hiába ömlenek a milliárdok a vizes vb-vel kapcsolatban a különböző feladatokra, van, ahova a szükségesnél kevesebb pénzt szántak. Alulbecsülték a vizes vb létesítményeinek üzemeltetési költségeit a kormányban, legalábbis erre enged következtetni egy kedd reggel megjelent uniós közbeszerzési hirdetmény.

Így épült a Dagály

Az eljárás során a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő keresett üzemeltetőt a vizes vb létesítményeinek, főleg a Duna Arénának, nyertest azonban nem sikerült választani, pedig ajánlatok érkeztek.

A hirdetmény szerint a probléma az volt, hogy

"az érvényes ajánlatot benyújtók mindegyikének a végleges ajánlati ára jelentősen meghaladja az ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet összegét".

Magyarán elszámolhatták magukat az illetékesek, hiszen az üzemeltetésre a reálisnál jóval kisebb forrást biztosítottak. Aggódni azonban minden bizonnyal nem kell, hiszen a kormány a hiányzó összeget rendelkezésre fogja bocsátani. Más lehetősége nincsen, hiszen - ahogy a hirdetményben is szerepel - ez a világbajnokság megrendezéséhez feltétlenül szükséges.

A nyertes ajánlattevőnek egyébként komplex feladatokat kell majd ellátnia:

  • a műszaki üzemeltetést,
  • a takarítási szolgáltatást,
  • a gondnoki tevékenység ellátását,
  • a recepció, portaszolgálat,
  • az uszoda és úszómesteri feladatokat, medence felügyeletet,
  • az egészségügyi szolgáltatásokat,
  • a kertészeti feladatokat,
  • a szemétszállítást,
  • a biztonság, őrzés-védelem,
  • szabályzatok, utasítások, folyamatszabályozásk elkészítését,
  • tűz-, munka-, és környezetvédelmi feladatok ellátását,
  • és a hatósági kapcsolattartásért is felelnie kell.
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!