2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A gazdaság teljesítménye lehetőséget ad a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítására - mondta az emberi erőforrások minisztere a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) ülésén.

Balog Zoltán emlékeztetett: ilyen kezdeményezés már négy évvel ezelőtt is volt, de a feltételek most adottak a változtatásra. A miniszter elmondta: az idén tárgyalja majd az Országgyűlés azt az egyéni képviselői kezdeményezést, amely szerint már ebben az évben (április 14-én) munkaszüneti nap lenne a nagypéntek.

Ezt a javaslatot már tavaly benyújtották, Balog Zoltán mellett Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is támogatta. A tárcavezető szerint az ország hagyományos keresztény kulturális jellegének helyreállításában is fontos szerepet játszhat a nagypéntek mint ünnepnap, amely Jézus Krisztus halálához kötődik.

Hangsúlyozta, hogy a családpolitika, a családok megerősítése az egész kormány működésének fókuszában áll, ezt egyebek mellett olyan intézkedések bizonyítják mint a rezsicsökkentés, a családi otthonteremtési kedvezmény és a családok számára igénybe vehető adókedvezmények.

Az NGTT hat - egyházi, gazdasági, munkavállalói, tudományt képviselő, művészeti, civil - oldalból áll, amelyek közül egyedül a gazdasági oldal egyik szereplője, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nem támogatta a nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánítását. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára közölte: a szervezet nem támogatja a javaslatot, mert az 20-25 milliárd forint kiesést jelent a gazdaságnak, és véleménye szerint a tervezet nincs kellően előkészítve.

Az NGTT-ülés második felében Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásért és képzésért felelős államtitkára tartott egy összegző előadást a szakképzés jelenlegi helyzetéről és eddigi eredményeiről. Az államtitkár egyebek mellett felidézte a szakképzési centrumok felállítását, a duális képzés bevezetését, valamint a szakgimnáziumi rendszer elindítását.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!