Déjá vu érzésem volt a héten – és egyáltalán nem volt kellemes. A Tisza négy képviselője kedden késő este, 23 óra 11 perckor nyújtotta be az „Egyes törvényeknek az Országgyűlés működésével összefüggő módosításáról” címet viselő törvényjavaslatát.
Elhiszem, hogy sokat dolgoztak ezen, a munkával addigra készültek el, és ha már végeztek, le akarták tudni a papírmunkát („amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra” alapon). Csakhogy ez a késő esti benyújtás szörnyű időket idéz. Olyanokat, amelyekről örül az ember, hogy maga mögött hagyta, amelyek miatt közel 3,4 millióan szavaztak a változásra, az azt a zászlajára tűző Tisza Pártra.
Emlékezhetünk: 2010-2026 között volt az Orbán-kormány, illetve a kormánypárti képviselők bevett szokása, hogy késő este tettek közzé egy kormányrendeletet. A gyógyszergyárak illetékesei tudnának mesélni arról, milyen álmatlan éjszakát okozott nekik a 2022-es szenteste előtt huszonnégy órával, december 23-án a Magyar Közlönyben megjelent rendeletmódosítás, amellyel visszamenőleges hatállyal különadót vetettek ki rájuk.
Most azért annyival jobb a helyzet, hogy a rendeleti kormányzás már a múlté, a Magyar-kabinet a fajsúlyos témákat, ügyeket, kérdéseket törvényjavaslatokba csomagolja. És – ez is fontos előrelépés! – érdemi társadalmi egyeztetésre bocsátja. Nem csak tessék-lássék módon, ahogyan Orbán Viktorék tették. Akik, ha meg is kérdezték formálisan a NER-en kívül lévőket, nagy ívben tettek az észrevételeikre.
Arra, hogy most azért lényegesen más a helyzet, jó példa a vagyonadó, amelynek első megismert tervezete lényeges pontokon finomodott – ráadásul több hónap alatt –, míg eljutott a jövő kedden esedékes zárószavazásig. Most ezt is értékeljük, pedig csak visszatérés a demokratikus gyakorlathoz.
Ezért is visszatetsző a mostani házszabály-módosító benyújtásának időzítése. De hamar kiderült, ez csak a kisebbik gond. A nagyobbik a tartalma. Már csak szeretett szakmámból adódóan is én ellene vagyok mindenféle véleménykorlátozásnak. Persze sokszor nekem is unalmasak a parlamenti felszólalások, érzem én is úgy, hogy a kevesebb több lenne. De hát ez már csak így megy mindenhol, nemcsak nálunk a ’90-es rendszerváltás óta, hanem a világ jóval fejlettebb parlamentjeiben (lásd különösen a britet).
Ha viszont már korlátozás (az előterjesztők nyitóbeszéde 30-ról 20, a zárszavuk pedig 30-ról 15 percre csökkenne, emellett a frakciók főszabály szerint csak heti egy alkalommal szólalhatnának fel napirend előtt és legalább egy órával az ülés előtt írásban kellene jelezniük e szándékukat), akkor nem értem, az miért nem vonatkozik egységesen mindenkire. Nevezetesen a kormányfőre és a minisztereire, ők továbbra is annyiszor kaphatnának szót és annyi ideig beszélhetnének, ahányszor csak akarnának.
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert
A javaslattevő tiszás kvartett szerint a céljuk, hogy tartalmasabbá, koncentráltabbá és átláthatóbbá tegyék a parlamenti munkát, és véget vessenek az éjszakába nyúló, parttalan vitáknak. Ezzel egyetértek. És azzal is, amit Magyar Péter már nyár óta felemleget, vagyis hogy nem helyes az, hogy a fideszes képviselők tudatosan visszaélnek a házszabály kiskapuival, és indokolatlanul kért személyes érintettségi felszólalásokkal akadályozzák (széttrollkodják) az érdemi törvényalkotást.
Csakhogy ez ellen nem a szóbanforgó megoldás a jó. Például nekem eddig sem tetszett, hogy Magyar korlátlanul beszélhetett (emlékezzünk csak a több mint kétórás költségvetési expozéjára). Ezután majd ő is rövidebbre fogja a mondandóját? És azzal a visszatetsző gyakorlattal is szakít, hogy miközben a házelnökkel rendreutasíttatja azokat az ellenzéki képviselőket, akik beszólnak az ő beszéde alatt, Magyar is hangosan kommentálja a neki nem tetsző felszólalásokat?
Az jó irány, hogy ha valaki a személyes érintettségére hivatkozva egészen másról beszél, akkor megvonják tőle a szót – ahogy erre eddig is volt példa. De azzal már nem értek egyet, hogy emiatt az ülésvezető nemcsak őt, hanem akár a teljes frakcióját is megbüntetheti. Nem így kell bosszút állni az elmúlt tizenhat éven.
Ez tényleg jó?
Egyébként is: nem gondoltam volna, hogy hét hónappal a választások és fél évvel a kormány megalakulása után még mindig ennyit foglalkozik Magyar az ellenzékkel. Noha kétségtelenül felháborító, amikor Bóka János Fidesz-frakcióvezér olyanokat mond, mint például hogy a tervezett házszabály-módosítás az egypártrendszer és az „újkommunizmus” építése. Más szemében látja a szálkát, de a sajátjában a gerendát nem?
Török Gábor azt írta a Facebook-posztjában, hogy a házszabály tervezett módosításával a kormánypárti szándék „nem az önkorlátozás és a fékek erősítése irányába hat”, és szerinte indokolt lenne a kormányfői parlamenti felszólalások időbeli korlátozása is. A politológus úgy vélte, ez a megoldás hosszabb távon is meghatározza az Országgyűlés működését, amely így továbbra sem a kormány ellenőrzésének terepe marad.
Cseppet sem biztató kilátás. Az meg végképp nem vidám, ahogy erre Magyar reagált:
„Ami jó, azt megtartjuk…”. Ez tényleg jó?
A rovat korábbi cikkeit itt olvashatják.
(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

