3p

A kormány 15 százalékos béremelést adna az önkormányzati dolgozóknak.

Az mfor információi szerint a béremelést követelő önkormányzati alkalmazottakat képviselő érdekképviselet és az illetékes államtitkárok között folyó egyeztetéseken 15 százalékos ajánlat fogalmazódott meg a kormány képviselői részéről. Ez elmarad a szféra idén 25 százalékos, három évet átölelően pedig 50 százalékos igényétől.

Mint beszámoltunk róla, a napokban levelet írt a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) a belügyminiszternek az önkormányzati dolgozók bérének rendezése miatt.

Pintér Sándor belügyminiszter

Pintér Sándort arról tájékoztatták, hogy sok helyhatósági dolgozó nem részesült idén a központi bérintézkedésekben, ezért körükben ősztől 25, majd januártól további 12 százalékos béremelést kell végrehajtani. Egy évvel később pedig újabb 7 százalékos béremelésre lesz szükség, hogy három év alatt megvalósuljon az 50 százalékos bérrendezés.

Amennyiben pedig ez nem lehetséges, akkor az illetményalap jelentős emelését várja az MKKSZ szakmai szervezete a kormánytól. Tudomásunk szerint azonban a kormány egyelőre nem óhajtja teljesíteni a követeléseket, pontosabban nem akkora mértékben, amekkorát az érintett alkalmazottak szeretnének.

A különböző tárcáknál zajlott korábbi egyeztetéseken a területért felelős államtitkárok azon az állásponton voltak, hogy legalább 15 százalékos bérfejlesztésre lenne szükség. Az egyre elégedetlenebb alkalmazottak azonban nem értik, hogy ők miért nem kaphatják meg az állami szféra más területein megadott nagyobb - a kincstárnál például 25 százalékos - bérnövekményt. Arra figyelmeztetik a kormányt, hogy a 15 százalék nem lesz elég a fluktuáció megakadályozására, a szakemberhiány enyhítésére.

Közben a legújabb tárgyalási forduló gazdát keres. Az MKKSZ még februárban jelezte a Miniszterelnökségnek a bérkövetelésüket. Akkor onnan a Belügyminisztériumhoz irányították a szervezet vezetőit.

Mint már jeleztük a cikkben, a napokban ezért Pintér Sándornak is címeztek egy levelet, ám a belügyi tárcától az a válasz jött, hogy a megkeresést továbbították a Miniszterelnökségre.

A szakszervezet nem érti, hogy miért dobálják a tárcák egymást közt, mint forró krumplit, a bérrendezés kérdését. Várnak a válaszra, amelyből kiderül, hogy ki az illetékes az önkormányzati dolgozók béremelését illetően.

Ha nem jön létre a megállapodás, akkor hétfőn kétórás sztrájk kezdődik reggel nyolctól. Előtte, most pénteken azonban még lesz lehetőség dűlőre jutni a Közszolgálati Érdekegyeztető Fórum ülésén.  

Baka F. Zoltán

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!