2p

A közterületesek 20 locsoló autóval járják a várost.

Bár a hétvégén egy kiadós eső áztatta a főváros utcáit, az elmúlt hetekben alapvetően a nyári forróság uralta Budapestet. Ilyenkor, ha nincs égi áldás, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. locsoló munkagépei járják az utcákat.

A cég arról tájékoztatta az mfor szerkesztőségét, hogy naponta 3500-3800 köbméter vizet használnak el az útburkolat hűtésére. Vagyis 3,5-3,8 millió liter vizet locsolnak ki 24 óra alatt.

Hogy érzékeltessük, mekkora mennyiség ez, eláruljuk, hogy egy magyar polgár évente átlagosan 127 liter ásványvizet fogyaszt. Vagyis 29 921 ember éves fogyasztásának megfelelő vízzel hűtik naponta Budapet útjait.

Ennyi lakosa van a magyar városok közül Pápának vagy Gyulának, tehát egy teljes kisebb város ásványvízfogyasztásának megfelelő mennyiség folyik szét naponta a főváros úthálózatán.

Nézzünk egy másik példát. Ha már úgyis vizes világbajnokság rendezése előtt állunk, legyen az egy versenymedence. Egy hagyományos, 50 méteres medence nagyjából 3 millió liter vízzel tölthető fel. Vagyis a fővárosban egy nagy medencényi víznél valamivel többet locsolnak el, ami ebben az összehasonlításban már nem tűnik elképesztő mennyiségnek.

A közterület-fenntartók 20 autót küldenek ki naponta az utakra. Nappal a lakótelepeket, sűrűn lakott városrészeket locsolják, éjszaka a belvárosi utakat. A munka elvégzésére Mercedes Atego és M-A-N szálítójárművek állnak rendelkezésükre. Előbbinek 7, utóbbinak 5 köbméteres a tartálya.

A cégnél közölték, az elmúlt években nem változott a járműparkjuk, mint ahogy a felhasznált víz mennyisége is nagyjából azonos évről-évre. A vizet a Fővárosi Vízművektől vételezik, az utcai tűzoltócsapokról töltik fel az autókat. A mindenkori tarifát egy 1995-ös fővárosi rendelet határozza meg.

A fővárosi közterületeseknél mintegy 2800-an dolgoznak, az átlagos havi bruttó fizetés 271 000 forint volt tavaly. Ebben a túlórák is benne vannak, illetve az olyan havaria helyzetek, mint például a hőség miatt elrendelt locsolás.

mfor.hu 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!