2p

Parlamenti írásbeli válaszból derül ki, hogy összesen a nyugdíjasok ingyenes helyi és helyközi utazásai 17,7 milliárd forintjába kerül a költségvetésnek.

Összesen 26,8 milliárdos forintjába kerültek tavaly a költségvetésnek a nyugdíjasok utazási kedvezményei - derül ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárának írásbeli válaszából, melyet Lukács Zoltán, MSZP-s képviselő kérdésére adott. Ennek 66 százaléka csak az ingyenes helyi és helyközi utazásra jelenti a költségvetési fedezetet, vagyis 17,7 milliárd forint. A fennmaradó 9,1 milliárdot az "Ellátottak utazási utalványával" rendelkező 65 év felettiek 50, illetve 90 százalékos kedvezménye viszi el.

Az államtitkár által közzétett táblázat szerint a 65 év feletti személyek ingyenes utazát biztosító kedvezménye kb. 650 ezer főt érint, ebből

  • 10,5 milliárdot emészt fel a helyközi utazás,
  • 7,1-et pedig a helyi utazás.

Az utalvány által biztosított évi legfeljebb 16 utazásra szóló kedvezményével ennél sokkal többen, kb. 1,797 millióan élnek.

  • Az 50 százalékos kedvezmények 1,87 milliárdba,
  • a 90 százalékos 1,86-ba,
  • a kedvezményes helyi bérletek pedig 5,4 milliárdba kerülnek a költségvetésnek.

A kormány többek között ezeket a kedvezményeket is a költségvetésben szociálpolitikai menetdíj-támogatás címszó alatt tünteti fel. Az előirányzatot évek óta befagyasztotta 104 milliárd forintos összeggel.

Az utazások mellett az élet más területén is élhetnek kedvezményekkel a nyugdíjasok, melyekről szintén tájékoztatott az államtitkár.

  • A közgyógyellátásra jogosultak 34 százaléka 62 év feletti, így az idősek ellátására 5,6 milliárd forint jut.
  • Sportcélú kedvezményeket összesen tavaly 59 434-en vettek igénybe, az érvényesített kedvezmény pedig 33,6 millió forintot tett ki. Fontos megjegyezni, hogy a kedvezményes belépőjegyek és bérletek ifjúsági (diák) és nyugdíjas körnek kerül meghatározásra, így nem elkülöníthető a nyugdíjasok által igénybevett szolgáltatások kedvezménye, ezért a teljes összeg 50 százalékában került meghatározásra.

Érdekesség, hogy a legtöbb nyugdíjas a Császár-Komjádi Uszodát vette igénybe sportcélú kikapcsolódáshoz, ettől viszont nem sokkal marad el a Hajós Alfréd és Széchy Tamás Sportuszoda.

Az utazási, sport és kulturális kedvezményekkel összesen a nyugdíjasok által igénybevett szolgáltatások után adott kedvezmény mértéke 2016-ban 33,6 milliárd forint volt. 

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!