2p

Versenyeznek az Európai Unióban azért, hogy melyik tagállam végezhesse el a Kínából érkező áruk vámkezelését, a vetélkedésbe Magyarország is beszállt - erről beszélt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek a lap csütörtöki számában megjelent interjúban.

Kifejtette: a vám ugyan nagyrészt az unió bevétele, ám az összeg húsz százaléka az ügyintéző tagállamnál marad. Szeptemberig 44 milliárd forintnyi vámbevétel keletkezett itthon, ebből kilencmilliárd forint gazdagította a magyar költségvetést. Az importnál szóba kerül a forgalmi adó is, az importáfa összege pedig már most meghaladja az 1300 milliárd forintot. Ráadásul egyes számítások szerint egyforintnyi vámbevétel további 33 adóforintot termel - emelte ki Varga Mihály.

Megjegyezte, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal felújítása is "ebből a szempontból lényeges igazán", ugyanis annak nyomán kínai konténerek tömege indulhat meg Magyarország felé. "A magyar gazdaság komoly hasznot remélhet a beruházásból, hiszen ennek révén az ország meghatározó szerephez juthat az uniós és a nemzetközi kereskedelemben" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az utóbbi időben több mint húsz százalékkal nőtt az unión kívülről Magyarországra érkező áruk értéke.

Kína, valamint 16 kelet- és közép-európai állam most tartott budapesti csúcstalálkozójával kapcsolatban elmondta, hogy az ázsiai ország legmagasabb rangú vezetőivel egyebek között ipari fejlesztésekről, csúcstechnológiai beruházásokról és arról tárgyaltak, hogyan juthatnak távol-keleti megrendeléshez a magyar vállalatok.
 
MTI 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!