3p

Ez azt jelenti, hogy napi 444,6 millió forintba kerültek azok a vizes vb-re elkészített ideiglenes létesítmények, melyeknek az esemény végeztével hűlt helyük lesz.

Eredetileg arról volt szó, hogy csupán néhány tízmilliárd forintba fog kerülni a vizes világbajnokság, mára viszont úgy elszálltak a költségek, hogy összesítésünk szerint a 104 milliárd forintot súrolja a megkötött szerződések értéke. És még várunk néhány - minden bizonnyal több százmillió forintos-  tétel beesésére is.

A 104 milliárd forintból olyan fejlesztések is megvalósultak, melyek előnyét a rendezvény után bárki élvezheti, mint például az uszodák felújítása, a Dagály-sétány vagy épp a horror áron elkészülő rákospalotai gyalogoshíd. Igaz, utóbbi indokoltsága főleg annak ára miatt erősen megkérdőjelezhető, de ettől most tekintsünk el. A tartós beruházások mellett elengedhetetlen, hogy átmeneti infrastruktúra is kiépüljön, például parkolók, buszforduló vagy egyéb helyszínek. Ezek közös jellemzője, hogy csak a rendezvény idejére van szükség rájuk, azt követően le-, illetve elbontásra kerülnek. A közbeszerzési értesítőkben megjelent hirdetmények alapján megpróbáltuk összeszedni ezeket a beruházásokat, hogy megtudjuk, a Masters Világbajnoksággal együtt 31 napig tartó rendezvénnyel kapcsolatban mekkora összeget "dobtunk ki az ablakon". Mert, hogy ezek a továbbiakban elvesztik a létjogosultságukat és senki hasznára nem lennének.

Összesítésünk szerint összesen 13,78 milliárd forintot fogunk elkölteni arra, hogy felépítsenek dolgokat, hogy azokat elbontva a rendezvény végén visszaállítsák az eredeti állapotokat.

Ezen belül a legdrágább tétel a szinkronúszás és felkészülési létesítmények tervezése és kivitelezése, amire 4,9 milliárd forint megy el. A nyitó- és zárórendezvényre 3,8 milliárdot fordítunk, az óriás ugrótorony tervezése, kivitelezése és majd bontása összesen 3,1 milliárdot emészt fel. Az átmeneti parkolók, kikötők, buszforduló és a szervezést segítő szállítmányozási és raktározási sátor a Duna Aréna környékén 1,17 milliárdba kerül.

A 788 milliós egyéb kategóriába pedig olyan tételeket soroltunk, mint például a közlekedési tervek elkészítése, addicionális rendezvénytechnikai létesítmények és a balatonfüredi nyílt vzi úszáshoz szükséges létesítmények tervezése és kivitelezése.

A beruházások legnagyobb nyertese a Penta Industry lett, aki elnyerte a jogot a szinkronúszás létesítményeinek kialakítása, így egyedül 4,8 milliádot tehet zsebre. A MÜPA és az ECA2 a nyitó- és zárórendezvényeken fog 3,8 milliárdot kaszálni. A dobogó harmadik fokára pedig a Pentához hasonlóan kormányközeli vállalkozásnak nevezhető West Hungária Bau, aki az óriás ugrótorony előkészítési, építési és bontási munkáit nyerte el. Mindezért 2,9 milliárdot tehet majd zsebre.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!