27 méter, 424 millióba kerül, mi az? Gyalogoshíd a Rákos-patakon


Meglehetősen érdekes beruházásra bukkant a közlekedés minden ágával foglalkozó oldal, az Indóház Online. A közlekedési portál a Rákos-patak felett átívelő gyalogoshíd megépítésére kiírt pályázatot szúrta ki, amelyre már eredetileg is 269 milliót szánt a főváros, ám ezt további súlyos összegekkel fejeli meg az önkormányzat. Természetesen nem így indult a projekt.

A 269 millió önmagában is elég szép pénz, az 5 méter széles, 27 méter hosszú híd minden
négyzetmétere 2 millió forintba fog kerülni,
azaz

tízszer drágább egy családiház-négyzetméternél, amelyben minden van, mi szemnek, szájnak ingere, hűtés-fűtés, víz, csatorna, burkolatok, méregdrága nyílászárók

- írja a lap. De ez még nem jelent semmit, hiszen nem lehet tudni, miféle különleges szerkezeteket, technológiát, anyagokat kíván egy híd építése, még ha csak 27 méteres is. Ezért érdemes fajtáján belüli összehasonlításokat tenni. Nos, az így előálló kép sem éppen rózsás, ha az olvasható ki belőle, hogy a hírhedt köröshegyi völgyhíd négyzetmétere 1,5 millió forintot ér. A két japán szigetet, Akashit és Kaikiót összekötő, tengeröböl felett átívelő, földrengésre is méretezett, 4 kilométer hosszú híd viszont négyzetméterenként már csak 1 millió forintba kerül – japán munkaerővel.
 
Indóház: A zöld csőhíd vonalában épülne a gyalogoshíd
Indóház: A zöld csőhíd vonalában épülne a gyalogoshíd (Google Maps) 
 
De nézhetünk egy másik példát is: 2014. novemberében adta át Láng Zsolt polgármester a XII. kerületi, Kelemen László utcai felújított és kiszélesített közúti és gyalogoshidat. Az a beruházás 182 millió forintba került. A szélesítés eredményeképpen a híd 7-ről 11 méteresre nőtt, így a Hűvösvölgyi út felé már 2 sávon haladhatnak a gépjárművek. A BKK felújította a csomópont jelzőlámparendszerét is: az intelligens, forgalomtól függő programok a FUTÁR-hoz kapcsolódóan működnek majd.
 
Még jobb összehasonlítási alap a szintén 2014-ben átadott XVI. kerületi Vidámvásár utcai gyalogoshíd, amelynek rekonstrukciója 13,6 millió forintba került. A felújítás során a monolit vasbeton lemezhidat elbontották, helyette gerinclemezes, főtartós ortotróp pályalemezes (egyenes vonalú) acélszerkezetű hidat építették.
 
Gyalogoshíd Szarajevóból
Gyalogoshíd Szarajevóból (Építészfórum) 

De vissza a Rákos-patakon átívelő 27 méteres gyalogoshídhoz: árvíz esetére ide terveztek például kiemelhető pályalemezt is. Az Indóháznál nemigen értik, hogy erre mi szükség van, ha a néhány 100 méterrel feljebb megépített, Rákos-patak feletti metróhíd sem rendelkezik kiemelhető alagútszakasszal, és árvíz esetén ez a híd bizony barlangi szifonként engedi át a patak vizét. Tartozik még a hídhoz 320 folyóméter járda is, közvilágítással. Az Indóház gyors kalkulációi szerint ez az 1600 négyzetméteres járdaszakasz négyzetméterenként tízezer forintos, a piacon elérhető burkolási (térkövezési) és munkadíjjal számolva sem kerül többe 16 millió forintnál és ugyanennyit dob még rajta a közvilágítás is.

A történet azonban még nem ér itt véget, a csattanó (egyelőre) ugyanis az, hogy a beérkezett árajánlatokat figyelembevéve a Fővárosi Közgyűlés úgy döntött, megemeli a költségkeretet, további 155 millió forinttal. A 27 méter hosszú híd tehát 424 millió forintért fogja szolgálni az észak–déli kerékpáros- és gyalogosforgalmat. A majd félmilliárdos összköltség négyzetméterenként 2,5 millió forintot jelent.

A képet tovább "színesíti", hogy Tarlós István főpolgármester tavaly március 4-én még arról beszélt (a videón 1:39-től), hogy
a Rákos-patak fölötti gyalogoshíd 100 millió forintba kerül majd,
az építés 2016. decemberétől 2017. májusáig tart, saját forrásból 70 millió megy rá. Az Indóház cikke alapján azonban úgy tűnik, több mint négyszer annyi lesz a vége. Mint azt a kormányzat illetékesei többször hangsúlyozták, a vizes-VB a főváros által megpályázott olimpia főpróbája lesz. Ha ezt a beruházást vesszük alapul, nem jó ómen az olimpia valós költségeit illetően. Ahogy az Indóház fogalmazott
Olimpiát? Így? Ha ez a prototípus, akkor milyen a sorozattermék?

 
Hogy még kuszább legyen a kép, a Fővárosi Önkormányzat honlapján tegnap jelent meg a hír, mely szerint a vizes-VB részeként a Népfürdő utcánál épül egy gyalgos-kerékpáros híd, hogy biztosítsa a rendezvény megfelelő megközelítését. A híd építése 2017. február 6-án (hétfőn) kezdődik és június 30-áig tart. Ezt követően vehetik birtokba a gyalogosok és a kerékpárosok.
 
A beruházás nettó összege: 308 867 685 forint. 
 
A Népfürdő utcához tervezett gyalogos-kerékpáros híd
 A Népfürdő utcához tervezett gyalogos-kerékpáros híd (budapest.hu)
 
A patakhíd kéttámaszú; CFA cölöpalapozású; két főtartós; 1,5 méter magas acélgerenda felszerkezetű; a felszerkezet hossza 26,68 méter, szélessége 6,3 méter. Vagyis négyzetméterenként 1,83 millió forint.

A gyalog- és kerékpárút hossza: 302,75 méter; a gyalogosjárda szélessége: 2,50–2,90 méter; pályaszerkezete: térburkolat, Bagger ágyazózúzalék, hidraulikus alapréteg, homokos kavics.
 
A Népfürdő utcához tervezett gyalogos-kerékpáros híd
A Népfürdő utcához tervezett gyalogos-kerékpáros híd (budapest.hu)

A kerékpárút szélessége: 2,00–3,15 méter; pályaszerkezete: kopóréteg, kötőréteg, hidraulikus alapréteg, homokos kavics.
 
mfor.hu 

Olvasta már?



Tudja?

Vizes-vb költségszámláló*


* a közbeszerzési hirdetmények alapján ennyit már biztosan elköltöttünk a 25 milliárdosra tervezett rendezvényre

.
hirdetés
Sokkal jobb orvosi ellátást kaphatnának a magyar munkavállalók
Mitől emelkedhetnek a KGFB-díjak

A kgfb esetén az autósok többségében elégedettek a biztosítók szolgáltatásaival. Most azonban felmerült a módosítási igénye, ami gondot okozhat.

.
hirdetés
elrejt
 
.