3p

7 éve nem volt annyira kevés pénze a kormánynak, mint most decemberben, akkor pedig még Gyurcsányék voltak hatalmon. Egyetlen hónap alatt több mint 1400 milliárd forintot költöttek el Orbánék.

A Magyar Nemzeti Bank előzetes mérlege szerint decemberben 659,6 milliárd forintja volt a kormánynak a jegybanknál vezetett Kincstári Egységes Számláján (KESZ). Az alacsony szint első ránézésre igen meglepő, hiszen legutóbb 2008 októberében volt ennél kevesebb pénze a kormánynak. Igaz, akkor még Gyurcsányék voltak hatalmon, pont a válság kitörésének idején voltunk, a kialakult helyzet pedig az IMF-hez irányította az akkori kormányt, hogy hitelt vegyen fel. Most azonban teljesen másak a körülmények, így vajmi kevés esély van arra, hogy a Valutaalap segítségére szoruljunk.

Meglepő a helyzet abból a szempontból is, hogy novemberhez képes 1406 milliárd forintot költött el a kormány, és legutóbb hasonló volumenű KESZ-apasztásra 2013 végén volt példa, amikor a kedvezőbb adósságráta elérése érdekében finanszírozási szempontból már-már igen veszélyes szintre mérsékelték a betétállományt. A friss adat tükrében érthető, hogy az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) eddigi aukcióin a tervezettnél több forrást vont be amellett, hogy likviditási 6 hetes kincstárjegyeket is értékesít hétfőnként.

Az alacsony betétállomány több szempontból is kockázatokat rejt magában. Egyrészet a piaci körülmények bármikor alakulhatnak úgy, hogy nehezebbé válik a magyar állampapírok értékesítése, így a forrásbevonás is. Ezért a költségvetési hiány finanszírozása is könnyen nehézségekbe ütközhez, főleg úgy, hogy a büdzsé jellemzően "fejnehéz", vagyis a nagyobb hiányok mindig az év első felében keletkeznek. Harmadrészt a lejáratokat is fedezni kell valamiből, ami alacsony betétszint és nehezebb forrásbevonás mellett is problémákba ütközhet. Januárban az ÁKK adatai szerint egyébként összesen 1226 milliárd forintnyi állampapír-lejárat lesz esedékes, melyre a fedezetet elő kell teremteni úgy, hogy mellette az akár százmilliárdosra rúgó költségvetési hiányt is finanszírozni kell.

Decemberben a kormánynak a KESZ-en forintbetétben 403,6 milliárd forintja maradt, míg devizabetét formájában 255,9 milliárd. Ez a novemberihez képest sorrendben 672 és 734 milliárd forinttal kevesebb. A teljes számla 659,6 milliárdja egyébként 328,7 milliárddal alacsonyabb a 2014-es szintnél és 92,3-mal kisebb a 2013-asnál is, amikor kockáztos szintre csökkentették az állományt a csökkenő adósságráta érdekében.

Mire költhettek Orbánék?

Ahogy fent említettük, csak decemberben 1406 milliárd forintot költöttek el Orbánék, ebből néhány tételt biztosan ismerünk. Így

  • 309,5 milliárd forint értékben vásárolt vissza az ÁKK jegybank által másodpiacon megvásárolt magyar devizakötvényt,
  • 247,8 milliárd forint volt a költségvetés decemberi pénzforgalmi hiánya, amit finanszírozni kellett,
  • 1 milliárd euró értékben járt le Prémium Euró Magyar Államkötvény (ez közel 313 milliárd forinttal apaszthatta a KESZ-t),
  • végül az ÁKK MNB-nél vezetett marginszámlájának keresztárfolyamokból fakadó mérséklődése is csökkentette a KESZ összegét.

Ez összesen 870,3 milliárd forint (az utolsó nem pontosított tétel nélkül), vagyis 535,7 milliárd az az összeg, amiről biztosan nem tudjuk, hogy mire költötték el. Legnagyobb valószínűség szerint előtörlesztések valósulhattak meg belőle.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!