2p

A költségvetési törvényjavaslat alapján már sejthettük, hogy a kormány végérvényesen elszánta magát a Déli pályaudvar megszüntetésére. Most azonban már biztos, hogy jövőre kiveszik a közlekedési hálózatból a pályaudvart.

A 2017-es költségvetési törvényjavaslatba beépítettek egy 5 milliárd forintos tételt a budai vasúti közlekedés fejlesztésére. Az elsőként benyújtott javaslatból csak annyi derült ki, hogy ez a budai vasúti közlekedés átalakítására menne, aminek legfontosabb része a kelenföldi állomás infrastruktúra-fejlesztése. A napokban azonban már felkerültek a parlament oldalára a jövő évi költségvetési tervezethez kapcsolódó fejezeti indoklások is, melynek egyik passzusa egyértelművé teszi a kormányzati szándékot: a Déli pályaudvar megszüntetését.

"Az előirányzat felhasználása Kelenföld állomás kapacitásbővítő beruházásainak, valamint a Déli üzemi pályaudvar vasúthálózatról történő leválasztása és a terület új vagyonkezelő részére történő átadása előkészítésének kivitelezési munkálataira történik."

olvasható a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezeti indoklásában.

Mindezt pedig úgy döntötték el, hogy a márciusban megjelent kormányrendelet alapján júliusra készülnek el a hatásvizsgálatok, a terület hasznosítására vonatkozó ötletpályázat kiírása, lebonyolítása és csak szeptember a határideje annak, hogy a teljes koncepció a kormány elé kerüljön.

Cáfol az NFM

Az NFM tájékoztatása szerint a Déli pályaudvar teljes bezárásáról semmiféle döntés nem született. A jövő évi költségvetési tervezet indoklásában szereplő tétel kizárólag a nagy kiterjedésű, de csekély kihasználtságú, rozsdaövezeti jellegű üzemi pályaudvari területek más célú felhasználásának, és Kelenföld további kapacitásbővítésének költségeit fedezi. A fejlesztési tárca kormányhatározatban rögzített feladatként 2016 őszén terjeszt átfogó koncepciót a kormány elé a budai vasúti közlekedés fejlesztéséről.

Ilyen egyenruhában dogoznak a magyar vasútnál

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!