2p

A várakozásoknak megfelelően az első negyedévben felgyorsult a magyar gazdaság növekedése, uniós viszonylatban ez azt is jelenti, hogy újra az élvonalba kerültünk.

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a magyar gazdaság az első negyedévben éves bázison 3,7, tavaly év végéhez képest pedig 1,3 százalékkal növekedett, ami egyaránt kétéves csúcsnak felel meg. Uniós viszonylat a teljesítménynek köszönhetően újra az élvonalba került Magyarország. Igaz, még így is lekörözték páran a magyar gazdaságot.

2016 első negyedévéhez képest a 3,7 százalékos növekedésünk az ötödik legmagasabb, hazánkat régióbeli országok tudták csak megelőzni. Az élen Románia áll 5,6 százalékos növekedéssel, mögötte Litvánia és Lengyelország egyaránt 4,1 százalékos plusszal, Lettország pedig csak egy hajszállal tudott megelőzni, a gazdaságuk 3,9 százalékkal nőtt. A rangsor másik végén a görög gazdaság áll, mely tovább nyűglődik, egy év alatt fél százalékkal zsugorodott a teljesítmény. Előtte 0,8 százalékkal az olasz és a francia gazdaság található.

Jól látható, hogy nem igazán remekelnek az EU legnagyobb gazdaságai, hiszen a német és a belga GDP is csupán 1,7 és 1,5 százalékkal tudott növekedni egy év alatt, ami a 28 tagállamot számláló EU átlaga alatt van.

Negyedéves szinten sem állunk rosszul

Három hónap alatt a magyar GDP 1,3 százalékos növekedése is az uniós rangsor élére sorolja Magyarországot. Ebből a szempontból is 4 tagállam előzi meg hazánkat, a csehek szintén 1,3 százalékkal bővültek. A román GDP 1,7 százalékos bővülésével itt is éllovas, mögötte a finn gazdaság áll 1,6, a lett 1,5 és a litván gazdaság 1,4 százalékos növekedéssel.

A rangsor másik végén szintén Görögország áll 0,1 százalékos GDP-csökkenéssel, ami azt jelenti, hogy recesszióba süllyedt a gazdaság, hiszen ez a második olyan negyedév, amikor mínuszos lett a GDP-változása. Előtte az olasz gazdaság áll 0,2 százalékkal, aminél csak egy hajszállal sikerült nagyobb teljesítményt produkálnia 3 országnak is. A dán, a francia és a brit GDP is egyaránt 0,3 százalékkal növekedett 3 hónap alatt.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!