3p

A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.

Beszélgetésünk elején mi is beálltunk a sorba, s a Tisza-kormány első félévének gyorsértékelésére kértük vendégünket. Oszkó Péter úgy véli, még az átállási folyamat zajlik, tehát a Magyar Péterékkel szemben most még visszafogott vállalkozói bizalom nem annak tudható be, hogy ma mindenki azt feltételezi az új kormányról, amit a Fidesz-KDNP által alkotottról, miszerint minden héten mást mondanak, és amilyen hangulatban felkel a miniszterelnök, olyan irányba kormányozzák éppen az országot, hanem egyszerűen még nem lehet érzékelni, hogy mi lesz az a tartós pálya, amire lehet tervezni. A volt pénzügyminiszter bízik benne, hogy az év végéig már látható lesz a részletes 2027-es költségvetési törvény, a 2030-ig szóló költségvetési előrejelzés és az is, hogy mi lesz az adórendszerrel.

Miután Oszkó Péter sokakkal együtt úgy vélte, hogy az árrésstopot mielőbb ki kell vezetni, és a rezsicsökkentéssel is kezdeni kell valamit, hogy az valóban csak a rászorultak energiaszámla-terheit enyhítse, azt is elmondta, hogy a most össztűz alá került dízelár-támogatás ugyan nem tökéletes, de legalább már szakított az eddigi, orbáni gyakorlattal, és a rászorultsági elv érvényesülése irányába tett lépésként értékelhető.

A volt pénzügyminiszter emlékeztetett rá, hogy ő mindig is támogatta a vagyonadó bevezetését, ám a mostani tervezet finomítását indokoltnak tartja, nehogy az kontraproduktív legyen, például a startupok számára. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, a vagyonadó pont azt kellene, hogy eredményezze, hogy a „döglött”, nem befektetett, hozamot nem termelő vagyon végre visszavándoroljon a kicsit talán kockázatvállalási hajlandóságot feltételező, de hozamot termelni képes befektetések felé.

E téren az Oszkó Péter által alapított és most is vezetett O3 Partners N.V. is kínál megoldást. A Budapesti Értéktőzsdén szereplő cég novemberben nyilvános részvénykibocsátásra készül, mely során hangsúlyosan a lakossági kisbefektetőket célozzák meg.

A beszélgetés egyes fejezeteit a videó ezen részeinél találja:

05:39 Beköszön.

07:18 A Tisza-kormány első féléves tevékenységéről.

12:37 Arról, hogy a kkv-k még nem látják, mit akar a gazdaságpolitika.

14:31 Mit mondanak a külföldi befektetők?

18:26 Az árrésstopról, a rezsicsökkentésről, a dízelár-támogatásról.

23:46 A vagyonadóról.

30:43 Az uniós forrásokon túl is van élet – például a kockázati és magántőke-ágazatban.

42:29 Az O3 Partners budapesti tőzsdei terveiről.

51:58 Az a cél, hogy sok kisrészvényes szálljon be.

56:25 Fókuszban a befektetés a zöldenergiába.

1:04:54 Elköszön.

Ha csak hallgatni szeretné a műsort:

Podcast csatornánk elérhetőségei >>

Kövessen és hallgasson minket Spotify-on! >>

A Klasszis Podcast a Youtube Music-on >>

A Klasszis Podcast az Apple Podcasts-en >>

A Klasszis Klub Live korábbi adásait itt találja.

Beszámolóink a Klasszis Klub korábbi rendezvényeiről itt találhatók meg:

(Csabai Károly szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

A rovat támogatója a 4iG