Hosszan lehetne sorolni, hogy milyen problémák jellemzik a hazai közfoglalkoztatási programokat. A megfogalmazott kritikák a szakirodalom alapján is megállják a helyüket, hiszen a munkaerőpiaci problémákra ez a passzív foglalkoztatáspolitikai eszköz nem nyújt tartós megoldást. Emellett igen nagy a bent ragadás veszélye, vagyis kevesen tudnak az elsődleges piacon elhelyezkedni, az elvégzendő feladatok hozzáadott értéke pedig finoman szólva is erősen véleményes.
Így nem meglepetés, hogy a kormány a közfoglalkoztatás átalakítására készül, igaz, teljesen más indok ösztönözte lépésre a kabinetet. "Kiüresedett a munkaerőpiaci kosarunk, és már szükség van mindenkire, aki munkára fogható" - mondta ezt a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára, Simon Attila a Világgazdaságnak adott tavaly év végi interjújában. Úgy vélte, az átlagosan 250 ezer fős közfoglalkoztatotti létszámból nagyjából 100-150 ezer fő helyezhető el a nyílt munkaerőpiacon.
Lesz-e kiút a közmunkások számára? (mfor.hu)
Ebből még talán a 100 ezer reális is lehet, ha optimistán tekintünk a piacra, hiszen a második negyedéves adatok alapján a közfoglalkoztatottak 55,4 százaléka legfeljebb 8 általánossal rendelkezik. Ez közel 129 ezer embert jelent a 232 ezerből. Velük pedig igen nehezen lehetne feltölteni az elmúlt időszakban csúcsra ugró betöltetlen álláshelyeket például a feldolgozóiparban, a kereskedelemben, vagy épp a vendéglátásban.
Ahhoz, hogy ez az opció országos szinten valós lehetőséggé váljon, a kormányzatnak sokkal nagyobb energiát kellene az átképzésekbe fektetnie. Ehelyett olyan intézkedésekkel próbálkozik, mint az a javaslat, mely szerint három éven belül maximum 12 hónapig lehetne közfoglalkoztatotti státuszban maradni és akinek, ez idő alatt nem sikerül alkalmassá válnia a versenyszférában való elhelyezkedésre, például egészségügyi okok miatt, azt más módon kell segíteni - derül ki Simon Attila szavaiból.
Ez a felvetés nagyjából abba a kategóriába sorolható, mint az elhelyezkedési juttatás, ami a programból hátralévő időre járó pénzt jelenti a közfoglalkoztatottnak, ha sikerül munkát találnia az elsődleges piacon. Halottnak a csók, hiszen a közmunkások zöme sokkal inkább dolgozna magasabb bérért, ha találna magának állást.
A mostani átalakítási tervvel is hasonló a probléma. Az időbeli korlátozás jó ötlet, hatásos lehet azon kevesek esetében, akik el tudnának helyezkedni, viszont kényelmesebb nekik az alacsony fizetésért dolgozni. Valljuk be, túl sokan nincsenek. Azok esetében viszont, akik olyan helyen élnek, ahol eleve kevés az álláslehetőség és a mai napig magas a munkanélküliség, csak olaj lehet a tűzre ez az intézkedés. Nagy kérdés, hogy mi lesz Borsod-Abaúj-Zemplén vagy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, ahol az új munkahelyek 90 százaléka államilag támogatott pozíció, zömében közmunka, a közfoglalkoztatási ráta pedig a legmagasabbak közé tartozik az országban, bőven 50 százalék felett van. (A közfoglalkoztatási ráta a közfoglalkoztatásban dolgozók aránya a nyilvántartott állástalanok és közmunkások számához képest.)
Azzal, hogy átalakítják, kvázi szigorítják a közfoglalkoztatás feltételeit, ezeken a területeken épp ellenkező hatást érhet el a kormányzat abból kiindulva, hogy alig van álláslehetőség, mely nem közmunka lenne. 2016 november végéig
Szabolcs megyében közel 71 ezer új közmunkás állás volt, ezzel szemben a versenyszférában tizedekkora munkaerőigény (7135 új pozíció) mutatkozott az új munkahelyek alapján. Borsodban sem sokkal jobb a helyzet, összesítésünk alapján 76 ezer közmunkás állással szemben mindössze 8700-at hoztak létre a vállalkozások önerejükből.
Ezért 10 ezernél is kevesebb állásért versenyzik 33-38 ezer álláskereső és 36-37 ezer közfoglalkoztatott. Ebből pedig jól leszűrhető, hogy egyáltalán nem "egészségügyi" vagy kényelmi okok miatt sokáig közmunkások az állástalanok Szabolcsban vagy Borsodban. Itt egyszerűen megfogalmazva tényleg nincs más, mint a közmunka.
Ilyen munkaerőpiaci körülmények mellett a közfoglalkoztatás átalakítása a két megye esetében könnyen rosszul sülhet el, hiszen az előre kifizetett juttatások, az időbeli szigorítás nem a probléma gyökerére irányuló megoldás. (Erről akkor beszélhetnénk, ha a mobilitás jellemző vonás lenne a magyar munkavállalókra.) Az más kérdés, hogy az egy év letelte után, ha nem talált munkát, milyen más alternatívát talál majd ki a kormány az érintett számára. Észszerű megoldás a korábban már említett átképzés lenne, ami a legnagyobb eséllyel tudná orvosolni a területi problémákat. Éppen ezért
keleten csak az időt húzza a kormány és a problémák eszkalálódását kockáztatja, ha nem egyből átképzési programokat indít el, vagy a helyi munkahelyteremtést, beruházások elindítását szorgalmazza.
Székely Sarolta
mfor.hu
