3p

Ha a magyar fociról van szó és annak gazdálkodásáról, akkor toronymagasan a kormányfő szülőfalujának focialapítványa emelkedik ki a mezőnyből. Erre nem cáfolt rá a tavalyi év sem.

A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány (FUNA) ismét kiváló évet zárhatott 2015-ben, bár a számok kicsit elmaradnak a 2014-esektől. Alapítványról lévén szó, tevékenységgel összefüggő árbevétele nincsen, csupán a közhasznú tevékenységből származó, mely egymilliárddal csökkent tavaly, de így is 5,3 milliárd forintra tett szert. Ez 2015-ben nagyjából fele-fele arányban jött össze támogatásból és adományokból. Egy évvel korábban az adományok, míg 2013-ban a támogatások voltak túlsúlyban.

2015-ben viszont 2,65 milliárd forintnyi támogatás és 2,62 milliárd forintnyi adomány érkezett az alapítványhoz. A pénzügyi és rendkívüli bevételek csak néhány millióval növelték ezt az összeget, így a teljes bevétel 5,308 milliárd forint lett. Ami a kiadások illeti, nagyjából változatlan költségszinttel működött a focialapítvány 2015-ben, mint 2014-ben. Anyagjellegű kiadásként 988 milliót számoltak el a korábbi 960 után, személyi jellegű ráfordításként pedig 622,6 milliót a korábbi 570,9 után. Mivel azonban mind az értékcsökkenési leírás, mind pedig az egyéb ráfordítás a 2014-esnél magasabb összegű lett,

a tárgyévi eredmény 1,3 milliárddal zuhant, ám még így is igen jelentős összeg maradt a kasszában, 2,9 milliárd forint.

A felcsúti alapítvány közhasznúságú jelentése ezúttal azt is részletezi, hogy honnan mekkora összegű támogatást kaptak tavaly. Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk és most a jelentés is megerősíti, 1,7 milliárd forintnyi TAO-támogatásban részesült tavaly az alapítvány, melyet szinte teljes egészében fel is használtak, 1,5 milliárdot. TAO kiegészítő támogatásként még 268,6 millió forintot költöttek el tavaly a működéshez, karbantartáshoz, beruházáshoz szükséges kiadásokra. Noha kiemelkedő a TAO összege, egyes cégek még ezen felül is jelentős összeggel támogatják az alapítványt, legalábbis ez derül ki az alapítvány közhasznúsági mellékletéből.

Gazdasági társaságoktól ugyanis tavaly 2,622 milliárd forintnyi plusz támogatás érkezett, melyet az utolsó fillérig fel is használtak.

A részletezés szerint "sok olyan iskolai és sporttal kapcsolatos dologi és személyi kiadás van", amelyre nem tudnak pályázni, nincs a támogatási rendszerben, ezért ezeket önerőből kell finanszírozni, és adományokat gyűjtenek a TAO-támogatáshoz szükséges önerő fedezetére is.

A Magyar Labdarúgó Szövetségtől 174 milliót kapott az alapítvány, melyből 35 milliót költöttek el, a 2014-ről áthúzúdó 51,4 millió mellett. 2015-ben már az UEFA is adott a felcsúti focinak 14,1 millió forintot, amit kizárólag az utánpótlás fejlesztését szolgáló eszközök, felszerelések beszerzésére és az utánpótlás neveléshez közvetlenül kapcsolódó költségekre fordítottak.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma tavaly 7 milliót adott az alapítványnak a Copa Alma, a Real Madrid szociális sportiskoláinak 1. labdarúgó EB megrendezésére, valamint az Egyesült Királyságban megrendezett Puskás-hét támogatására.

A központi költségvetésből normatíva támogatásként 108,8 milliót kaptak a kollégium és a szakközépiskola müködési költségeire. És végül, de nem utolsó sorban a közhasznúsági mellékletben feltüntetik azt az uniós támogatást is, melyből a focialapítvány a felcsúti kisvasutat építette. A megítélet 600 millió forintból egészen pontosan 597,599 milliót költöttek el.

Székely Sarolta
mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!